2012/05/15

Újra sínen a DÖK!

Kategória: DÖK jelenti at 9:00 du. > .

Boronkai Hajnalka Emília a DÖK megmentője, aki felkereste az iskolaigazgatót a kéréssel: ugyan nem lehetne-e a DÖKöt feltámasztani, hogy az iskola újra eseményekben, programokban gazdag lehessen?

Az igazgató beleegyezett a dologba azzal a feltétellel, hogy Hajni nyakába varrhatja az elnökség feladatát. Huzakodva ugyan, de a lány elvállalta ezt a szerepet, s így most ő fáradozik a DÖK-tagok összetartásán és a rendezvényszervezésen.

Egy év után tehát újra itt a DÖK, így a DÖK jelenti rovatot is leporolhatjuk.
No meg a diáksereg is leporolhatja báli ruháját, hiszen érkezik is az első szuper program az egyelőre még csekély létszámú, de aktív diákönkormányzati közösségtől:

Hajni nagyon komolyan veszi a munkáját, igyekszik felelősséggel vezetni a kis csapatot, és pozitívan tekint a jövőbe: azt mondja, jól dolgoznak együtt, az idő előrehaladtával egyre könnyebbnek tűnik a közös munka, és kezdenek összekovácsolódni.
Szóval nem kell aggódnunk a DÖK miatt, újra felfelé szárnyal a csillaga!

A dökösök szívesen látják az új tagokat. Ahogy láttam a kifüggesztett taglistát, a navinések emberhátrányban vannak: minden ház egyenlő részben képviselteti magát, kivéve a sárgákat, akik két emberrel lemaradtak.
Kedves navinés! Fogd a barátodat vagy barátnődet, és jelentkezz, hogy a szépérzékem kedvére tegyél!
Vagy ha ez az ok nem indított meg eléggé, jelentkezzetek azért, hogy egy barátságos, kreatív csapat tagjai lehessetek, új ismerősökre tegyetek szert, és első kézből tudhassátok meg a legfrissebb információkat a Bagolykőn zajló izgalmas bulikról!

2011/12/04

Hullócsillag

Kategória: DÖK jelenti at 9:58 du. > .

A szerencsétlen sorsú hullócsillagot választotta jelmezéül a DÖK az idei halloweenra. Október 31-én a Nagyterem megnyitotta kapuit a Diákönkormányzat tagjai által szervezett rendezvény előtt, akkor még nem sejtve, hogy ez lesz az utolsó munkájuk.
A buli annak rendje és módja szerint elindult, és szép számmal jelentek meg rajta az érdeklődő diákok is, bár sok bagolykövestől hallottuk vissza, hogy nem is tudtak a Nagyteremben rendezett bálról, de ha tudtak volna, szívesen részt vettek volna.
Hogy a hírverés hiánya, vagy a látogatók érdektelensége miatt nem lett kihasználva szinte semmi a számos programlehetőség közül, azt nem lehet tudni. Ami biztos, hogy a tervezett szórakozási lehetőségek nem igazán lettek kihasználva, amelyet nemcsak az önkormányzat tagjai, hanem gróf Wickler György igazgató úr is sajnálattal vett tudomásul.
Olyannyira csalódott a DÖK munkájában, hogy megszüntette a kört.
A Diákönkormányzat sok szerencsés és kevésbé szerencsés programon van már túl, tagjai gyakran változtak, sok lelkes és nem annyira lelkes diák fordult már meg az önkormányzatban, az utóbbi időkben pedig a vezetők is gyakran váltogatták egymást. Ezen utolsó alkalomnál a DÖK elnök nélkül tevékenykedett, talán ez nyomta bélyegét a munkájukra, talán a félelem, hiszen tudták, hogy ez a mostani báljuk a próbarendezvény, amely után eldöntetik, futhat-e tovább a DÖK szekere vagy sem.
Az igazgató nem volt elégedett a munkával, s így a DÖK lehulló csillagként tűnik el a Bagolykő egéről.

Nem kizárt azonban, hogy egy kis idő múlva, ha az iskola diákjai ismét alkalmasnak találtatnak az iskola rendezvényeinek megszervezésére és lebonyolítására, újra jogot, s az iskola támogatását kaphatják erre.
Ezúton szeretném tehát a kiscsillagoknak üzenni: hajrá, DÖKösök, bizonyítsátok rátermettségeteket, ha tényleg fontos nektek ez a kör! A DÖK újraalakulására valószínűleg nem a közeljövőben kerül sor, de ha Wickler professzor látja a fejlődést, s leróttuk a „penitenciát”, esetleg újra kegyelmébe fogad minket egy-két év múltán.

Addig pedig, míg a DÖK nagy gonddal megtervezett rendezvényein nem vehetünk részt, arra buzdítom a Bagolykő népét, nyugodtan szervezzék meg saját partijaikat, klubhelyiségi bulikat, házibulikat a faluban, szórakoztassák diáktársaikat, hogy a nehéz tanuló időszak könnyebben telhessen el.

Ezennel egy időre a DÖK jelenti rovatunk is felfüggesztésre kerül híralapanyag híján.

Viszlát!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.