2012/03/15
A régi nem normális boszorkány égetés Bagolykőn
Mindenki azt hiszi, hogy a boszorkány égetések és üldözések csak a 13. században voltak gyakoriak, azonban ez súlyos tévedésnek minősül. Az 1900-as években is még ragyogóan keresték ezeket a különleges képességekkel megáldott embereket, és egyes esetekben rájuk is találtak, kissé kezdetleges módszerekkel. Az egyik ilyen “vizsgálat” az volt, hogy beledobták a boszorkánysággal gyanúsított személyt a folyóba. Ha az fennmaradt a felszínen, akkor boszorkány volt. Olyan ‘mérésekkel’ is igazolták még őket, hogy ha megegyezett a súlya egy fáéval, akkor is ennek minősült. De valójában még azokat is elkapták, akik rossz szemmel nézték a máglyára küldéseket.
Egy nevét eltitkolni akaró falusi lakostól hallottunk egy történetet:
- Valamikor az 1930-as években történhetett egy eset, ami akkor nagy botrányt keltett. Az egyik főtéren nyilvános kivégzést akartak végrehajtani. Egy kedves, fiatal menyasszony a párjával együtt kimentek a pékségükből a nagy tömeg miatt. Ahogy előttük is végighurcolták azt a boszorkánysággal vádolt nőt, a fiatal kisasszony nem bírta, és az egyik őrnek nekivetette magát, hogy hogy lehet így bánni valakivel. Nem járt utánuk ezeknek a dolgoknak, ezért is nem tudta, hogy mi a következménye a tettének. Az akkori egyik magasabb beosztású pap pedig igen nagyon üldöztette a boszorkákat, és 2 pillanat alatt a kis menyecskét is azzal vádolták. Az a pap rendkívül élvezte a kivégzéseket, örült ha más emberek arcán láthatta a kínt és a fájdalmat. Mikor két nappal később ez a jóformán még leányzó került a perzseléshez, a vőlegényét ott előtte ölték meg, a lánynak pedig kivágták a nép előtt a nyelvét, mint akkoriban minden ‘boszorkánynak’. Elég morbid dolog volt, de akkoriban ebben hittek az emberek és nem kegyelmeztek senkinek sem, akiről azt hitték, hogy boszorkány. Ekkoriban csak a hit számított nem pedig a józan ész. Ahogy felkötötték szerencsétlent a máglyára, alig bírta kimondani, amit akart. De nagy nehezen sikerült neki. Szerencsétlen lány már a füsttől fuldoklott. Igaz, milyen kegyetlenek voltak akkoriban? Azt mondta a papnak, hogy minden olyan emberért megfizet, akik nem voltak azok, amiknek mondta őket. Az az úr pedig csak megmosolyogta a lányka kijelentését, majd azonnal eltűnt a nyelve a szájából, mintha kimetszették volna és fél órányi szenvedés után megfulladt. Abban a pillanatban nem akartak abban a falucskában, vagy városban, már nem is emlékszem, de ott hirtelen nem számított, hogy élnek-e köztük boszorkányok, vagy sem. -megrázott minket a történet ezért is egy két perces csenddel emlékeztünk meg azokra akik ekkoriban, erre a sorsra jutottak. Egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen kegyetlenek voltak akkoriban az emberek.
Az “élménybeszámolót” egy kedves öregasszonytól hallottuk, akire szintén ráfogták, hogy boszorkány és be is börtönözték őt, de megmenekült. Nevet nem szeretnénk említeni, mert megkért rá minket és mi ezt tiszteletben is tartottunk. Annyit viszont elárulhatunk, hogy a faluban él és virul, most már.
2012/01/15
Egy régi diák… – Interjú Nicole Sodburyvel
D.: Szia Nicole! Kezdem is egyből a faggatást, hány évig koptattad a padot?
N.: Szervusz! Majdnem 5 teljes évig. Nem sokkal a vizsgák előtt hagytam ott az iskolát.
D.: Hogy érezted itt magad?
N.: Ha mondhatom ezt, akkor kiemelkedő helyet fog foglalni az életemben az itt eltöltött idő. Szeretettel gondolok vissza Bagolykőben szerzett emlékeimre, tapasztalataimra. *halványan elmosolyodik*
Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy felhőtlen diákéveket tudhatok magam mögött… * fél pillanatra elmereng majd tekintetét ismét a fiúra szegezi várva a következő kérdést*
D.: Én még sosem voltam prefektus, azt te mennyi ideig csináltad, büntettél-e valakit, szegtél-e meg a jelvény hordása alatt szabályokat?
N.: Emlékszem, egy márciusi napon kaptam meg az értesítést, miszerint elnyertem a Levita ház prefektusi posztját. 2 és fél évig viseltem azt a bizonyos jelvényt és igen, természetesen osztottam ki büntetéseket. * a kérdés végét hallva felcsendül nevető hangja*
Nos… igen. Szegtem meg szabályokat, bár én inkább úgy fogalmaznék, hogy éltem a posztom adta előnyökkel. Természetesen kevés alkalommal volt rá példa.
D.: Kviddicseztél, prefektus voltál. Elmondanád, hogy az ötletek honnan jöttek, hogy ezeket csináld?
N.: A kviddicsbe csöppenésemet a legjobb barátnőmnek, Allegra Blacknek köszönhetem. Az ő unszolására jelentkeztem a Levita csapatába. Nem fűztem nagy reményeket a dologhoz, ezért is lepődtem meg azon, hogy engem választottak ki fogónak.
Prefektusság… hm…*elgondolkodik*…ezt nem igazán tudom senkire se “fogni”. Mindig is szerettem volna prefektus lenni, így adott volt a helyzet mikor megüresedett egy hely. Reménykedtem és szerencsére meg is kaptam.
D.: Ha ez nem túl személyes… Te meg Leslie Bourne szép ideig voltatok együtt. Nem egy házban, de mindketten kviddicseztetek egymás ellen, ráadásul ő is prefi volt. Mesélnél erről egy kicsit?
N.: Leslie, pontosabban Levente, hisz mint ismert, nevet változtatott az utolsó évünkben. *jegyzi meg egy könnyed mosoly kíséretében* Még mindig a kedvesem. Az ellentétek közöttünk számunkra sosem jelentettek gondot, sőt. Felettébb szórakoztatónak tartottuk, hogy meghökkentek a Levitás-Rellonos párosunkon. Kviddicsmeccseken pedig ellenfélként tekintettünk a másikra. A pályára sosem léptünk egy párként. Mikor mindketten csapatkapitányok voltunk sem okozott ez semmilyen problémát.
Remekül kezeltük a helyzetet. Azt sem bántam, ha néha kitüntető figyelmet kaptam a a gurkótól a meccseken. Ő erre mindig ezt mondta, hogy ez a terelő dolga. * nevetve legyint*
D.: Miért is hagytad el az iskola falait?
N.: Ez elég személyes, ha nem haragszol, nem válaszolnék erre a kérdésre.
D.: Mikor elmentél, Leslie-vel mi lett? Egyáltalán tudta?
N.: Látom nem adod fel. Együtt jöttünk el az iskolából, közös döntés volt.
D.: Jól érzed magad az iskola után? Nem hiányoznak a varázslatok vagy az itt kötött barátságok?
N.: Jól vagyok. A varázslással nem hagytam fel. Boszorkány vagyok és előszeretettel használom is őket ha a lehetőség adott. A barátságok pedig sajnos kopnak. Egy kezemen megtudom számolni, hogy hányan maradtak az életem részei Bagolykő után. Bevallom, néha szoktam nosztalgiázni.
D.: Mit csinálsz pontosan azóta, hogy leléceltél? És hova is mentél?
N.: Természetesen befejeztem az utolsó évemet máshol. Angliába utaztunk vissza, majd beiratkoztam az Avalon School of Magic Poition iskolába. Ha nagy leszek, bájitaltan professzorasszony leszek. Erre esett a választás. B tervként még gondolkoztam azon, hogy kezdek valamit a kviddicses tapasztalataimmal. Mérlegeltem egy darabig. Bájitaltan nyert. Tanársegédként is élvezettel merültem bele a kotyvasztásba.
D.: Nem bántad meg, vagy sosem volt benned tüske azért, mert elmentél innen? Nem sajnáltad, hogy kiket/miket hagysz itt?
N.: Vegyes érzésekkel gondolok vissza a döntésemre. Meg kellett tennem ezt a lépést, de azt sem bántam volna ha nem kell kiszakadnom az iskolából és a barátaimtól elválni. Biztosíthatlak róla, hogy nem volt könnyű. Azt hiszem egy apró tüske van bennem. *felsóhajt* Megbirkózom vele. Igyekszem mindennek a jó oldalát nézni és ennek a döntésnek is volt ilyen része.
D.: Milyen reményekkel/hiú ábrándokkal hagytad el az épületet?
N.: Mindig is igyekeztem reálisan nézni a dolgokat. Így voltam ezzel is. Ugyan mi történhetett volna? Lehetőségünk volt befejezni az iskolát máshol, van egy támogató, szerető családom. Ennek tudatában egy percig sem féltem, hogy elveszettek leszünk Les-zel. Valahogy mindig lesz. Akármennyire is sablonos és elcsépelt ez a mondat.
D.: A családdal hogy állsz az életben?
N.: Menyasszony vagyok és ez jelenleg boldoggá tesz. Mindkettőnket. Nem kell elsietni a dolgokat és jelenleg egyikünk sem lenne kész egy baba érkezésére.
D.: Tartod valakivel a kapcsolatot az iskolából?
N.: Az a bizonyos marék ember, amit már említettem. A legfontosabb megmaradt és a mai napig hálás vagyok Allegra barátságáért.
