2012/05/15
A Levita Holdhercegnője
A lányt jelenéről, múltjáról és a jövőjéről kérdeztem.
Futva érkezem a Bogolyfalván lévő Kis Tavacska nevezetű helyhez. Nem felejtettem el a programom, mindössze össze kellett szednem a kellékeimet. Ahogy a padok közelébe érek, meglátom azt, akit keresek.
- Szia Lau - mosolygok kedvesen a barátnőmre - Bocsánat a késésért, de akkor kezdjünk is neki. Tehát, mint a legtöbben tudjuk te vagy a legtevékenyebb levitás. Tagja vagy az Edictum szerkesztőségének, beléptél az újonnan megalakult DÖK-be és egészen tavalyig tagja voltál a házad kviddicscsapatának is. Mondd, hogy csinálod, hogy ennyi helyen jelen vagy az iskolai életben?
- Szia, semmi baj, nem vártam sokat - nyugtat meg mosolyogva - Hát, az elején nehezen ment, de hát ugye kezdeti nehézségek mindenhol vannak. Nem kellet sok idő, egyszer csak egyre jobban kezdtem belejönni mindenbe, utána megszoktam a dolgokat és ment. Persze rengeteg segítségem kaptam, melyek nélkül most biztosan nem lennék itt, sok mindenkinek lehetek hálás érte. Valamint úgy gondolom, hogyha valamit szeretünk és szívesen csináljuk, akkor az úgy megy, és ezek közül én mindegyiket nagyon szeretem csinálni, szívesen segítek bárhol, ahol szükség van valamire.
- Értem - bólintok - És ha szabad megkérdeznem, kik voltak azok az emberek, akik olyan sokat segítettek neked? Persze, ha nem akarod őket megnevezni nem muszáj, én azt is megértem - mondom neki, és egy kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy jobban halhassam.
- Igazából tényleg sokan voltak azok, akiket bár meg tudnék nevezni, mégsem szeretnék, nem azért mert túl sok lenne, hanem… - Lau itt elgondolkodik egy pillanatra- .. nem tudom, szinte tényleg minden ismerősöm, és félek hogy kihagynék valakit, az pedig nem lenne túl kedves velük szemben. Remélem azért egyszer alkalmam lesz rá, hogy viszonozhassam nekik azt a sok mindent.
- Visszatérve az előbbi kviddicsre, miért hagytad ott a csapatot, elvégre remek őrző voltál?- nézek rákérdőn, mert ezt amúgy is régen meg akartam tőle kérdezni. - És tervezed, ha nem is idén, de jövőre, hogy visszatérsz a csapatba?
- Oh, azért nem kell túlozni, egyáltalán nem voltam remek. Azért hagytam ott, mert úgy éreztem, kell egy kis szünet nekem a kviddiccsel kapcsolatban, és most úgy érzem, ez tényleg jó döntés volt. Emiatt picivel több időm jut más dolgokra, de persze azért valamennyire hiányzik, mert imádtam őrző lenni, gondolkodom is rajta, hogyha már idén biztosan nem, de jövőre esetleg lehet, hogy visszatérek majd a csapatba.
- Most negyedikes vagy, ha jól tudom - mondom, de nem kérdezem, mert tényleg jól tudom, hogy Lau negyedikes - Már tudod mit tervezel jövőre, vagy is inkább utána? Itt maradsz a mestertanonci éveidre is, vagy esetleg teljesen más terveid vannak az iskola után?
- Igen, most negyedikes vagyok, fura is kicsit belegondolni, hogy ilyen gyorsan elmentek az évek. .Jövőre meg már végzős leszek. Utána meg… - gondolkozik el egy pillanatra - Nos, így konkrét elképzelésem még nincsen, mi szeretnék pontosan lenni. De az biztos, igen, hogy maradnék mestertanonckodni. Viszont mindenképpen valami olyat szeretnék majd kitanulni, amivel a varázsvilág jó oldalát segíthetem, teszem fel pl. nem tervezek átállni a “sötét oldalra” vagy valami nagy mugli városba költözni, ahol mugli életmódot folytassak tovább.
- Oh, szóval körünkben maradsz, az ötödév után is. Ennek őszintén örülök, és nem hiszem, hogy egyedül lennék. - kacsintok rá- Azt már tudod, hogy milyen szakot választasz, vagy az még bizonytalan?
- De kedves vagy - mosolyog vissza rám - Én is örülök, hogy itt maradhatok utána majd még egy ideig. Hát, a szakkal kapcsolatban még nem nagyon jutottam döntésre, de őszintén megvallva még nem is nagyon gondolkodtam el rajta, meg nem néztem át a lehetőségeket. Pedig most, ahogyan így említed, nem ártana elkezdeni, hogy ne az utolsó pillanatra hagyjam a választást. Azokból általában ugye sosem sül ki semmi jó.
- Igen ez így van - bólintok megértően. - Valahol azt halottam, hogy a gyerekkori legjobb barátnőd, Nina, meghalt egy autó balesetben. Mondd, igaz ez? - kérdezem visszafojtott hangon.
- Öhm, ezt hol hallottad? - érdeklődik meglepetten.
- Igazából nem szívesen mondom el az illető nevét, ha nem gond - mondom nyakamat behúzva, elvégre egy jó riporter nem adja ki a forrásait.Látszik; kissé csodálkozva hallgatja a válaszomat, de azért válaszol a kérdésemre.
- Értelek. Nos, igen, igaz, a legjobb barátnőm egy Nina nevezetű mugli lány volt, akivel együtt nőttem fel és tavaly egy szörnyű autóbalesetben vesztette életét szüleivel együtt. Igen fájdalmas emlék ez számomra - törli meg szemeit, de látszik, hogy nem akarja elsírni magát, elvégre egy interjú közepén vagyunk. - De mivel hiszek a varázslatban tudom, hogy Nina mindig velem volt, és mindig velem is lesz. Örökre ő marad a legjobb barátnőm.
- Sajnálom, nem lehetett és lehet könnyű -teszem a kezem Lau kezére, miközben egy zsebkendőt is adok neki.- De kanyarodjunk egy kicsit vidámabb témára. Mondd, hogy állsz a fiúkkal? Van valaki a láthatáron?
- Köszönöm - veszi el a felajánlott zsebkendőt, majd kedvesen rám mosolyog.- A fiúkkal? Fuhh, hát nem igazán. Nem nagyon talál rám a szerelem, de őszintén mondva én sem keresem. Úgy gondolom, hogy jönni fog majd akkor, ha jönnie kell, semmit sem szabad erőltetni.
- Igen, teljesen igazad van ebben - bólintok együttérzően - Mint az elején említettem; annyi mindent csinálsz. Őszintén, nem gondoltál arra, hogy prefektus is legyél? - kérdezem, miközben egy követ hajítok a tóba.
- Hogy prefektus? - gondolkodik el a kérdésen - Igazából már többször is megfordult a fejemben, sőt, egyik régi álmom, hogy egyszer prefektus lehessek majd a Levitában. Most nálunk megvan mind a négy személy, akiknél szerintem alkalmasabbak nem is lehetnének mások a feladatra, szóval egyáltalán nem bánkódom, hogy én nem tartozok közéjük. Bár már nemsokára majd végzek, úgy gondolom, ami késik, az nem múlik.
- Szerintem remek prefektus lennél - mondom neki őszintén, majd elkezdem csomagolni a dolgaimat. - Köszönöm az őszinte válaszaidat, ennyi lett volna, és sok sikert a további terveidhez, meg az idei tanévedhez! - mosolygok Laura, miközben felállok a padról.
2012/04/15
Cassie Stonan, a Navine büszkesége
Cassie Stonan az év diákja, sőt az év prefektusa is lett tavaly, a Bagolykő ígéretes boszorkánya azonban nemrég súlyos tragédiának volt szemtanúja. A Navine büszkeségét jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről kérdeztem.
Köszi hogy eljöttél! - Mondom mosolyogva Cassie-nek, miután mindketten leültünk a Czukorvarázs Cukrászda egyik asztalánál. Mindketten rendelünk egy hideg italt, mielőtt belekezdenénk az interjúba.
Szia Emma, részemről az öröm. Meglepett, hogy megkerestél, de jólesik, hogy rám gondoltál mint interjúalany.
Tehát. Te lettél az év diákja, és prefektusa is. Gondolom nagyon örülsz neki. Mit tanácsolnál azoknak, akik később a nyomdokaidba szeretnének lépni?
Persze, nagy örömmel töltött el, hogy ilyen nagyra értékelték az idei tanévben végzett munkámat. A közelmúltban azonban lemondtam a prefektusi posztról, illetve közös megegyezéssel, Markovits professzor elvette a jelvényemet. Nem bánom annyira, mostanában nem a prefektusság volt a legnagyobb gondom.-Mondja lehajtott fejjel, egy kicsit szomorú hangon.-Tanácsolni nem igazán tudok, hiszen nincsenek praktikák, de aki igazán lelkes és tényleg segíteni akar az iskolának, az biztosan meg fogja találni a módot, hogy ezt megtegye.
Mindannyian értesültünk már a vadőrlaknál történtekről. És sokunknak feltűnt Kittina hiánya. Tudnál mesélni egy kicsit arról, hogy mi történt pontosan, és hogy te hogy bírod feldolgozni a történteket?
Hogy őszinte legyek, nem igazán szeretem részletezni a történetet. Az a helyzet, hogy még szinte egyáltalán nem sikerült feldolgoznom az élményt. Persze kinek is menne könnyen? A barátom és egyben a háztársam halt meg a szemem láttára, egyik pillanatról a másikra. Kittinát egy veszélyes, különleges csigafaj egyede ölte meg. Nemcsak gyors volt, csiga létére, de mérget juttatott a szervezetünkbe is. Kittinát leterítette, így ő meghalt… Nekem pedig lebénult a bal karom. Sajnos a kviddicset is abba kell hagynom emiatt.
Az első pár hét borzalmas volt, de szerintem ezt bárki láthatta rajtam… Most már tudok másra is gondolni, de még mindig nagyon kísért a jelenet. A prefektusságot is ezért adtam le, mert nem voltam hajlandó semmi mással foglalkozni, csak a történtekkel. Mostanában már igyekszem lefoglalni magamat különböző dolgokkal, hátha nem kell rá annyit gondolnom, de teljesen kiheverni, valószínűleg nem fogom soha.
Szomorúan hallgatom a rövid beszámolót, és inkább másfelé terelem a szót, hiszen vannak az embernek olyan dolgai, amiről nem beszél szívesen, és ez az. Belekortyolok a jeges limonádémba, és látom, hogy Cassie is így tesz. Hát, jó hely ez a cukrászda. (Nem mintha reklámozni akarnám, vagy ilyesmi… )
Mit tervezel a következő, harmadikos évedre? És mit fogsz csinálni jövőre, így, hogy már nem vagy prefektus, és a szabadidőd is több lett?
Kifejezett terveim nincsenek, szeretnék egy jó tanulmányi eredményekben gazdag tanévet tudni majd magam mögött. Nem igazán érzem úgy, hogy aktívkodni szeretnék, inkább pihenek és koncentrálok csak a tanulásra. Persze ettől függetlenül, ha valaki bármivel kapcsolatban hozzám fordulna segítségért, nagy örömmel állok rendelkezésre, de vállalni egyelőre nem szeretnék annyi mindent.
Egy dolog biztos csak… A Navine össze meccsén kint leszek szurkolni! - Elmosolyodik. Biztos nagyon nehéz lesz néznie a meccset, hisz ő már nem játszhat.
Ez ám a csapatösszetartás! Javasolom minden csapatnak. Egyébként, mi van a fiúkkal? - Közelebb hajolok hozzá, és kicsit bizalmaskodva kérdezem ezt a formakérdést.
Hát, azt hiszem, ez az a téma, aminél nem kell félni, hogy túl hosszasan fogom kifejteni – neveti el magát. - Nem vagyok az a típus, akinek minden héten új barátja van – mint sokan mások a kastélyban – de ha van is valami, hadd legyen az az én titkom.
Hát persze, mi itt megértjük a titkokat. Köszi a válaszokat, de ezer bocsi, most rohannom kell. Ne haragudj, kicsit csúszásban vagyok. Köszönöm még egyszer. Szia! -Mondom egy kicsit illetlenül, remélem nem sértődik meg rajta. Gyorsan felhörpintem a maradék limonádém, és elköszönök, hogy meg tudjam csinálni a cikket.
Szia! Semmi gond, megértem - Köszön el Cassie is. Elbúcsúzunk, majd kisétálok a cukrászdából.
2012/03/15
Yarista Palarn, ahogyan még sosem hallhattátok
Kedves YarYar, bár nem hiszem, hogy van olyan ember, aki az iskolában ne hallott volna rólad, de azért megteszed nekem, hogy egy kicsit mesélsz magadról? Mit érdemes tudnia az olvasónak rólad?
A fiú elmosolyodik a megnevezésen, mert ezt még tőlem hallotta egy bizonyos délután, a tanulószobában kettesben. Miután hellyel kínál az asztalnál, észreveszem, hogy egy kis sárkány hever még az asztalon, éppen békésen alszik. Yarista azonban rögtön válaszol a kérdésre.
Ha hallottak is, azt mind e kiváló újság miatt lehet, aki állandóan cikkez rólam valami miatt. Már másodéves vagyok, majdnem kitűnővel végeztem, de sajnos becsúszott egy V is. Azonban gondolom nem erre kíváncsiak az olvasók. Pákozdról jöttem ide, édesapám bankár mindkét világban, édesanyám a testvéreimmel együtt sajnos viszont már nincs a világunkban. - itt egy kicsit elréved szomorúan, majd folytatja az interjút - Most hármasban élünk a nagy kastélyban, ami Palarnról-Palarnra szállt eddig is az évszázadok alatt. Azonban én vagyok az első, aki ebbe az iskolába jár. Én úgy gondoltam, hogy ez is bőven megfelelő lesz, hogy kitanuljam az alapokat, esetleg később mestertanoncként is visszatérjek, és nem csalódtam eddig. Bár aki nem tudná, kviddicsjátékos szeretnék lenni és ez az, ami vezérel engem. – fejezi be, bár még rengeteg mindent tudna mondani. Annál, hogy az anyukája már nincs vele én is egy kicsit lehajtom a fejem, megértem, hogy erről nem könnyű beszélni.
Ha már a kviddicsnél tartunk, mikor kezdődött ez a szenvedély, melyik csapatnak szurkolsz, és mondjuk, ha választhatnál három csapatot, melyik háromnál helyezkednél el, mint játékos?
A néhai ikerbátyáim ültettek seprűre először, mikor még nagyon kicsi voltam. Egy hintalónak álcázták, majd ráültettek, én pedig bejártam az egész kastélyt, alig tudtak elkapni. Szerencsére nem lett semmi bajom, de nagyjából öt éves koromtól ülök a seprűkön.
Mosolyogva mesél, látszik, hogy visszaemlékezik az esetre, még akkor is, ha nagyon régen volt, és nagyon kicsi korában történt az eset.
Most éppen a Stockholm Vikings-nek szurkolok, mert ott játszik a kedvenc játékosom, Allegra Black. Igen, ő az. – kicsit oldalra pillant, ahol én is láthatom a falon a poszterek közül az említett hölgyet és csapatát.
Melyik háromba? Nyilván a Britt-Ír Kviddicsliga valamelyikében, szinte bármelyikében. De egyelőre az még nagyon messze van, sokat kell még tanulnom. Úgyhogy azt tudom mondani, hogy már az is nagy szó, hogy – még ha a szerencsének is köszönhetően – de bekerültem a Rellon csapatába. Ezúton is köszönök mindent Annának, aki lehetővé tette ezt nekem. - fejezi be egy nagy sóhajtással, látszik, hogy nagyon örül, hogy játékosa lehet a zöld-ezüst csapatnak.
Ha már a zöldek csapatánál tartunk, milyennek látod a csapat összetételét, mi a véleményed az emberekről? Részletezheted is, kíváncsi vagyok, hogy hogy látod őket és szerintem ők is.
Felvillanyozódik a kérdéstől, láthatóan a kviddics az, amit nagyon szeret, mondhatni imád. Beszélni is róla, meg csinálni is.
Szerintem az egyik legjobb csapatunk van, a bajnokság végeredménye ezt alá is támasztja. Sok rutinos játékosból áll a csapat, a többiek pedig nagyon jól kiegészítik őket. Az új fogónknak még ugyan nincs sikerélménye, de csak egy mérkőzésen van túl, ahogy én is. Lisbeth, az őrzőnk egy igazi szépség, ráadásul fantasztikusan őrzi a karikáinkat. A két terelőből a CSK, Anna a legvérmesebb közülünk, bár Davidet sem kell félteni, mint azt az utolsó meccs után láthattuk is. Egy vállvonás és egy pajkos mosoly, amit felém küld. Nekem elhihetitek, ez a fiú nagyon könnyen le tudja venni az embert a lábáról. A végére hagytam a kvaff-brigádot, Hannát, Leot és engem. Szerintem ők már nagyon összeszoktak ketten, én pedig próbálom felvenni a ritmust. Minden bizonnyal sikerülni fog, pár év junior liga áll a hátam mögött, de persze ők jobbak. Ezért minden igyekezetemmel azon fáradozok, hogy megfelelő csapattárs legyek. Fejezi be az elemzést, és várja következő kérdést, csak megmozgatja magát a széken, hogy kényelmesebben üljön. Remélem, azért nem un még olyan nagyon.
Hú, hát a második kérdés… mi az, hogy közel? elneveti, majd gyorsan össze is szedi magát.- Ginnie Marrywather. Az egyetlen barátnőm volt eddig, de azóta is barátok vagyunk. Nagyon jó fej és vörös hajú. Turnman Kati, a „hobbikviddicses”, ő talán a lelki szemetesládám, vagy hogy mondják ezt a muglik. Nem ér ám faggatni, mert harapok. Figyelmeztetően int az ujjával felém, bár egy vékony mosoly azért ott remeg a szája szegletében.
Igen is nem faggatózom, nekem Martinnak hívják a szemetesládám, ha ez enyhít a bűnömön – Nevetem el magam, miközben a lapra se nézve jegyzetelek.
- Erre még visszatérünk az interjú után. Azariel Achard, aki sajnos eltűnt az iskolából, de ő is közel volt hozzám. Na és Emily Black is. Nem mondom, vannak egy páran, de most említenék akkor fiúkat is, nehogy úgy tűnjön, hogy csak lányokkal ismerkedem. Leonard Harris és Zach Circle. Ők jó barátaim nagyon. Szóval nem unatkozom. Remélem, hogy a nem felsoroltak pedig nem sértődnek meg, de elég unalmas lenne az olvasóknak elolvasni mindet. Ezt már mondta ma egyszer. Elfancsalodik a felismerésre, a kis sárkány pedig megmoccan, mintha érezne valamit.
Ja és Roli, a sárkány. Nyertem őt, de nagyon a szívemhez nőtt. fejezi be a felsorolást immár végleg.
A tanárok szerintem jól felkészültek. Bár Markovits professzor elég szívatós vizsgapéldákat csinált, de azért kedvelem ettől függetlenül. Révay prof pedig nagyon precíz, jó előadásokat tart. És ezt nem nyalásként mondtam professzor úr. A többiek is jók, eddig nem volt bajom a tanagyaggal, úgyhogy nem lehet panaszom. Fejezi be az utolsó kérdést is.
- Esetleg egy üdítővel megkínálhatlak? Vagy édességgel? – mondja egy kicsit szarkasztikusan, utalva a legutóbbi Edictum egyik cikkére.
- Oh, köszönöm, de ezen a héten hűséges vagyok az uramhoz.
Remélem azért, hogy NLR nem olvassa annyit az újságot, hogy ez a sor szembe jöjjön vele.
Yar kicsit zavartan emeli fel a kezét, mintha nem értené a visszautasításom, de felvesz az asztal mellől két ásványvizet. Azonban csak az egyiket bontja fel és bele is kortyol. Úgy néz ki, hogy nem rejtett bele semmit.
Mondtad, hogy sok barátod van, ami egy Rellonostól igen ritka, hogy érzed magad a házban, milyenek a háztársaid, prefektusaid, vezetőid?
Biztos én vagyok a kakukktojás. - neveti el magát. - Vagy épp ellenkezőleg, mindenki velem akar barátkozni. – újabb nevetés – Egyébként nem tudom, valahogy így alakult. Szeretek beszélgetni másokkal. Igen, érdekelnek a lányok is, de melyik fiút nem? A prefektusokkal nincs bajom, még egyszer sem kaptak el. – mosolyog és kacsint is hozzá. – NLR prof és Alexa néni pedig megfelelően képviselik a házukat. Mindenkit megbüntetnek, ha szükséges. De dicsérnek is és szerveznek Rellonos programokat, úgyhogy ők is rendben vannak.
Gondoltad volna, hogy valaha ekkora népszerűségre teszel szert az iskolában?
Nem, eszembe sem jutott. Az, hogy ez a népszerűség mennyire kétes, már megint más kérdés. Nem törekedtem arra, hogy az Edictum cikkezzen rólam, de nem mondom, hogy bánom. Könnyebb úgy ismerkedni, ha már ismerős a nevem valahonnan. Még akkor is, ha mondjuk nem a kviddicspályáról. Bár, azt mondjuk jobban szeretném, de ez az interjú éppen ebben is segíthet.
Biztos vagyok benne, hogy ezek után kétszer annyian mennek majd el szurkolni a meccsekre. Engem is meggyőztél, pedig nem rajongok kifejezetten a kviddicsért, de azt hiszem, ha valaki ennyire szeret valamit, akkor érdemes nyitottnak lenni rá.
Köszönöm, remélem így lesz. A kviddics egy nagyon jó szórakozás, mind a lelátón, mind a pályán. Szeretném, ha sokan kezdenének el miattam játszani, de mivel ahhoz még fejlődnöm kell… Mindenesetre büszke lennék rá, ha akár egy ember is a játékom miatt akarna kviddicsezni.
Akkor ezt megbeszéltük. Még két kérdés és ígérem meghagyom neked a délutánod hátraeső részét. Van egy kérdés azonban, amit nem kerülhetünk el, méghozzá a nők. Sok festmény és ember pletykálja, hogy a vörös hajú lányokra buksz. Ennek mekkora az igazságtartalma és van-e valaki, akinek sikerült teljesen meghódítania téged vagy esetleg még keresed az igazit és a lányok továbbra is küldhetik a képeket a naptáradba?
Yarista elneveti magát, úgy vélem számított erre a kérdésre, talán már akkor, amikor megkerestem az interjú gondolatával.
Hú, egész jól tájékozódtatok. Nos, igen, a vörös hajú lányok, talán előnyben vannak nálam, ennyit mondhatok. A kérdés másik felére egyelőre nem a válaszom, de többet nem árulnék el ezzel kapcsolatban. Nem tudom, hogy van-e olyan, hogy igazi, de a pletykák minden normális lányt elriasztanak úgy is. Vagy éppen nem, ki tudja? Ezért nem is bánom, amit az interjú elején említettem, hogy az Edictum cikkez rólam. A naptár pedig maradjon titok és a képek is. De aki akar, nyugodtan küldhet, nem zárkózom el.- ravasz mosoly költözik az arcára, mindent nem árulhat el ő sem.
Nem semmi fiú vagy te. Egy biztos ilyen alakkal még nem találkoztam. Nos, elérkeztünk az utolsó kérdéshez, remélem nem untad meg a társaságom ez idő alatt.
Halványan elmosolyodok, a tollat a papír fölé helyezve.
Mit vársz a következő évtől?
Nem, még nem volt rá példa, hogy megunjam egy csinos hölgy társaságát. mondja vigyorogva, majd válaszol az utolsó kérdésre is.
Kviddicskupa megnyerését, a vizsgákon jó szereplést, Allegra ne rúgjon fenéken túl sokszor, újabb barátokat. Szóval minden jót és kevés rosszat. Veled is többször találkoznék szívesen, mellesleg… Mármint beszélgetni természetesen.
Fejezi be, mellette a kis sárkány pedig felnyitja a szemét és rámordul a kérdezőre. De aztán visszazárja a szemeit.
Hogyne beszélgetni.
Kacéran kacsintok egyet a fiúra, és pontot teszek a mondat végére.
Köszönöm szépen, hogy beengedtél, jövök neked eggyel.
Enyém a megtiszteltetés, hogy megkerestetek. Remélem, hogy megfelel majd az olvasóknak is és nem unják halálra magukat rajtam. Egyébként pedig az ajtóm mindig nyitva áll előtted is, ha tudok róla. elneveti magát, majd átnyújtja a vizes palackot, hátha mégis megszomjaztam a nagy kérdezősködésben. Végül is, igaza van.
2012/01/15
Interjú egy angol válogatott hajtóval
A mai napra Allegra Black-kel beszéltem meg egy „randevút”, melynek az lenne a célja, hogy minél többet tudjuk meg róla. Tudniillik Allegra itt, a mi kis iskolánkban végezte tanulmányait és mindvégig kitűnt remek kviddicsképességeivel, amit az iskola elvégzése után kamatoztatott is, mivel bekerült az angol válogatottba. Rengetegen megismerhették a nevét, gyerekek százainak lett a példaképe, de most valami oknál fogva mégis visszatért közénk. A mai nap erre, és még néhány magánéleti kérdésre is választ próbálok találni.
Hello Allegra, köszönöm, hogy elvállaltad ezt az interjút, és időt szakítottál rám, akkor csapjunk is a lovak közé!
Szia, Emma. Én köszönöm a felkérést, igazán meglepett a baglyod.
Először is szeretnék többet megtudni arról, hogy mi vezérelt arra, hogy ilyen komolyan elkezdj foglalkozni a kviddiccsel, már itt az iskolában is? Esetleg van valami családi háttere, vagy csak megtetszett a sport, esetleg a tanáraid ajánlották?
*nagy levegő* A kviddiccsel igazából már pelenkás korom óta kapcsolatban vagyok, előbb repültem, mint jártam a szüleim szerint. A sport iránti imádatom szerintem öröklött, a szüleim is űzték hosszú éveken át, majd előbb a bátyám, s végül én is a bűvöletébe kerültem. Nem volt semmilyen erőltetés, igazából édesapám féltett is tőle, de hamar kiderült, hogy istenadta tehetségem van hozzá. Az iskolai csapat aztán jó lehetőségnek bizonyult, hogy tovább fejlődhessek, ne csak nyáron és a tanszünetekben vehessek részt komolyabb edzéseken. Végül pedig tanári segítséget kaptam, Csíkszentmihályi professzor jóvoltából sok új cselt és fortélyt sajátítottam el, amiknek most óriási hasznát veszem.
Ha minden forrásom helyes, akkor te az iskola után bekerültél az angliai válogatottba. Hogy érted ezt el? Mi vezetett a sikerhez? Mit javasolnál a többieknek, akik hasonló babérokra szeretnének törni?
Igen, ez valóban így van, bár még nem vagyok oszlopos tag, már több nemzetközi tétmeccsen szerepeltem. A felnőtt válogatottba való kerülést több dolognak is köszönhetem, elsősorban annak a piszokul szerencsés és fantasztikus idényemnek, amellyel a klubcsapatomnál, a Stockholm Vikingeknél kezdtem. Természetesen az sem mellékes, hogy a különböző korosztályos válogatottak aktív tagja voltam az elmúlt évek során, tehát az edzők mindig szemmel tarthattak. Emellett még több szerencse kellett, hogy a súlyos sérülések elkerültek, amikor szükség volt rám, mindig bevethető voltam. S végül, de nem utolsó sorban, voltak mellettem, akik nem engedték feladni egy-egy nagyobb kudarcot követően sem, szerintem ez nagyon fontos.
Mit javasolnék? Dolgozzanak keményen és használják ki az iskolai meccseket, sosem lehet tudni, mikor tűnik fel egy-két fejvadász, aki a jövő reménységeit kutatja. És ne adják fel, merjenek nagyokat álmodni, mert bizony bárki számára elérhetőek.
Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy minek köszönhető, hogy visszatértél közénk és, mint mestertanonc folytatod tanulmányaidat? Mi lesz akkor most a kviddiccsel?
A kviddiccsel nem hagytam fel. Azonban történt az előző idényben egy sajnálatos és csúnya baleset az egyik csapattársammal, ami rádöbbentett arra, hogy nincs „B-tervem”. Úgy értem, ha ne adja Merlin velem is történne valami, ami miatt nem folytathatom játékosként a pályám, nincs más képesítésem. Úgy döntöttem, elvégzek egy edzői és egy gyógyítói kurzust. Mivel itt végeztem, azt tartottam helyesnek, ha itt próbálkozom meg ezzel.
Egyéni tanrenden tanulok, így nem kellett feladnom a kviddicset, és a napi két, esetenként három edzésen is ott tudok lenni.
Esetleg szerepel a terveid között, hogy itt maradj az iskola falai között, és mint edző babusgasd a jövő kviddicspalántáit?
Igazság szerint ilyesmi meg sem fordult a fejemben, noha az egyik gólya megkért, tanítsam meg egy-két dologra, nem tervezem ezt kiterjeszteni több emberre.
Gondolom az erősebbik nem képviselőit érdekelné az is, hogy mi van veled a szerelem terén? Mielőtt elmentél innen elég erős szálak fűztek téged az iskola egyik volt tanárához. Mi lett végül kettőtökkel? Együtt vagytok még, vagy már másé a szíved, esetleg szingli vagy és várod a szőke herceget fehér lovon?
*zavartan elmosolyodik* Sejtettem, hogy valamiképpen felmerül ez a kérdés, de a Professzorral való kapcsolatomról nem szeretnék nyilatkozni. Az a fejezet lezárult már egy ideje, viszont, hogy az erősebbik nem esetleges érdeklődését kielégítsem, a szívem jelenleg foglalt, hogy Ő-e a szőke herceg, az a későbbiekben kiderül.
Nos, Allegra, köszönöm szépen, hogy időt szakítottál rám és válaszoltál a kérdéseimre. Remélem nem voltam túl indiszkrét, és nem kavartam fel benned az állóvizet. Remélem, még összefutunk, és remélem, majd elolvasod az Edictum következő számát! További szép napot!
Nagyon szívesen, állok rendelkezésedre bármikor! *kacsint* Köszönöm a lehetőséget! Viszlát!
2011/12/25
Nyuszikarácsony
Kumagoro a kastély életre kelt rózsaszín plüssnyuszija, akinek a gazdija most éppen nem tartózkodik az iskolában. Egy bájos és drága teremtmény, mindenki nagyon szereti és meg szeretné ölelgetni ha meglátja, annyira cuki. Legtöbb idejét csatangolással tölti a folyosókon, de a szabadba is ki szokott menni, így könnyen előfordulhat, hogy összefutunk vele.
Az Edictum ehavi riportere az interjút a nyuszival szerette volna készíteni a karácsonyi különszámhoz, először a Levita minden zegében és zugában próbálkozott, de sehol sem talált rá…Úgy gondolta, akkor megint elmászkálhatott a környékről, de mivel kint szakad a hó és kisebb vihar is van, biztosan nem ment ki, ezért elindult először a keleti szárnyban, majd miután végigjárta, áttért a délibe, de ott sem volt. A nyugati rész következett, sorban szeretett volna haladni. Ahogyan ment, mendegélt, messziről a társalgó előtt meglátott valami rózsaszínt, egyből tudta, hogy az a kicsi Kumanyuszi lesz, ezért oda is sietett hozzá.
Edictum: Szia Kuma, ráérnél egy pillanatra?
*Kuma épp settenkedne ki a teremből, mert valami rossz fát tett a tűzre, de erre ledermed*
Kumagoro: Öhm… -*simogatja le a fülét, és közben igen bűnbánóan néz*- Nem én voltam!
E: Mi nem voltál kedves kisnyuszi?
K: Nem én dobáltam szét a párnákat a társalgóban… nem… de láttam az elkövetőt! Nem is hasonlított rám!
E: Ohh, értem…Én hiszek neked. Nos és ki volt? Hogy nézett ki?
K: Nem tudom… de te most vallatsz?
E: Jajj, dehogyis, nyugi, nem. Igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy lenne-e egy kis időd, egy különleges kastélylakóval kellene interjút készítenem az Edictum számára és én rád gondoltam.
K: Óóó, milyen rendi vagy! Különleges kastélylakó! Persze, arra van időm! Csak… menjünk kicsit messzebb a társalgótól *belopakodik egy üres terembe*
E: Jajj de jó, köszönöm szépen. Persze, menjünk csak. *majd ő is bement az üres terembe*
Ez egy karácsonyi különszám lesz most, ezért majd lenne néhány kérdésem a te karácsonyaidról is, ha megengeded…
K: Lökjed -*hallatja frissen szerzett szlengszavát a nyuszi.*
E: Okés…először is, gondolom te is várod az idei ünnepet, készülsz rá valamivel?
K: Természetesen! Részt veszek a levitások karácsonyi buliján például! Én is húztam cetlit, úgyhogy ajándékkal készültem… *fülét gyorsan a szájára tapasztja* – ajándékkal készültem annak, akit kihúztam. Úgyhogy december 19-én én is bulizom veletek! Amúgy szentestén nem tudom, mi lesz. Talán az igazgató bácsi megengedi, hogy részt vegyek a lakomán, meg minden, hiszen most már itt lakom…
E: Ohh, hát ez fantasztikus. Nagyon örülök neki, hogy te is eljössz a bulira, remélem jól fogod magad érezni, biztos jó lesz. A vacsorán pedig szerintem simán részt vehetsz majd, hiszen tényleg a lakók közé tartozol. Ha már a lakománál járunk, mi a kedvenc karácsonyi finomságod?
K: A muffinok! Minél több muffin, annál jobb! Nagyon szeretem azokat, amik belül narancsosak vagy málnásak. Ja, és azokat a kis hippogriff alakú csoki-karácsonyfadíszeket is szeretem, amiket csak akkor ehetsz meg, ha előtte meghajolsz előttük, és ők is hajlandóak meghajolni. Ha nem repülnek el gyorsan, néha bekapok egyet.
E: A muffinok? Hát azok tényleg nagyon finomak, én is szeretem őket. És azok a kis csokik is, néha nagyon viccesek tudnak ám lenni.
És amúgy szeretsz karácsonyfát díszíteni? Van valami különleges élményed ezzel kapcsolatban?
K: Szívesen díszítek karácsonyfát, de sajnos csak a legalsó ágat érem el. Úgyhogy ott mindig sok a dísz, a tetejére alig marad. *kacsint*
Különleges élmény… ha az elég különleges, amikor magamra borítottam az egész karácsonyfát… különlegesen nehéz volt. Mikor Doléance apukája leszedte rólunk a fenyőt, törött aranygömbök szilánkjai álltak a bundámba, a fejemre pedig egy harang szorult. Borzasztó volt.
De van jobb emlékem is! Mindig sutyiba leettük a szaloncukrokat a fáról Dollal, de a csomagolását fent hagytuk, hogy ne derüljön ki, csak vízkeresztkor!
E: Jajj de cuki vagy. Hűha, az szép…biztosan fájhatott…de örülök, hogy most jól vagy, gondolom akkor nem lett semmi komoly baj, ugye?
Azta…cselesek vagytok ám, jó kis tréfa, biztos mókás volt. A szülei mit szóltak, amikor meglátták, hogy nincs is benne szaloncukor? Volt nagy nevetés?
K: Igen, csak nevettek, és mi is nevettünk! *most is kuncog* Sosem szidtak meg érte, hiszen aztán úgyis csak a nyakunkon maradt volna karácsony végén a sok szaloncukor. Szóval nem volt okunk a titkolózásra, de jó móka volt.
E: Áhhá, értem. Ez tényleg jó móka lehetett. És melyik a kedvenc szaloncukrod?
K: Azt hiszem a karamellás. A kókuszosat nem szeretem.
E: Ühüm…Van valami különleges dolog, amit egy nyuszi mindig megcsinál karácsonykor?
K: Kipucolja a csizmáját. Nem tudom. Nem ismerek sok más nyulat. Lehetséges, hogy én különleges vagyok…
E: A csizmát? Miért? Értem…hát persze, te különleges vagy, ebben egészen biztos vagyok.
K: Hát azért, hogy a Mikulás belerakhassa az ajándékot! Vagy az nem karácsonykor van? Aaaajjj… akkor feleslegesen pucoltam ki a csizmám?
E: Hát…a Mikulás tudomásom szerint december 6-án jön…karácsonykor a Jézuska hozza az ajándékot…Nálatok nem az volt a szokás?
K: Hát… *elbizonytalanodik* …nem is tudom, hogy volt ez… annak már egy teljes éve! Szóval azt mondod a Jézuska hozza karácsonykor… neki nem kell csizma? Mit csináljak neki? Neki rakjuk ki a tejet meg a sütit?
E: Igen, a Jézuska…Hát…ő úgy csinálja, hogy reggel amire felkelünk, a fa alá rejti az ajándékokat…Neki nem szoktunk tejet és sütit kirakni, azt is a Mikulásnak…bár…lehet, hogy ő is elfogadná…Hiszen meg kell pihennie neki is, sok házat kell bejárnia és őt nem a rénszarvasok, hanem a szárnyai repítik…
K: Szóval mindent a Mikulás kap? Ez elég igazságtalan… szerintem én idén rakok ki a Jézuskának teát és diótortát. És majd az ágyam egyik csücskében alszom csak, hogy ha elfárad, akkor lepihenhessen. Majd ki is írom neki egy cetlire.
E: Igazad van…tényleg igazságtalan…Hmm…hát ez elég kedves dolog tőled. Biztosan megjutalmaz valamivel a kedvességed miatt, igazán jó kisnyuszi vagy. Sokan mondják neked?
K: Csak te.
E: De hát hogyhogy?
K: Nem tudom. Mások másról beszélgetnek velem *elgondolkodik*
E: Áhh…értem…és miről szoktál általában beszélni az emberekkel?
K: Mindenféléről. Sokat mesélek nekik a sárkányokról, meg olyan dolgokról még, amikről tudok.
E: Hmm…értem…érdekes lehet…Akkor nem is szoktál karácsonyról beszélgetni másokkal?
K: Most, hogy jön a karácsony, azért szoktam. Néha megkérdezik, mit szeretnék kapni. Máskor pedig mesélnek nekem arról, milyen izgatottak a bállal kapcsolatban. Te is mész a suliünnepségre?
E: Áhh, értem. És tényleg, mit szeretnél kapni? Igen, megyek. Képzeld, én tervezem a díszítést…remélem tetszeni fog majd neked is : )
K: Fú, akkor izgatottan várom! Bár nekem még nincs ruhám a bálra. Meg aztán ki táncolna velem? Nagyon alacsony vagyok. Vagy lesznek ott nyuszilányok is? Szerinted?
Ajándék… egy sapkát szeretnék. A füleim nagyon fáznak mostanában.
E: Ohh, biztosan találsz addigra valami elegáns nyusziruhát. Hát…nem tudom hogy lesznek-e ott még nyuszilányok…de előfordulhat, végülis karácsony van. Nincs is jobb egy jó meleg puha sapkánál télen. Nos…de most már lassan mennem kéne így be is fejezném az interjút…Nagyon szépen köszönöm, pár nap múlva olvashatod is majd az Edictumban. Boldog Karácsonyt drága Kuma!
K: Király, köszi! *elugrál*
2011/12/04
Interjú Lyra Castle-lel
Lyra Castle harmadikosként boldogítja a Szfixek Házát, az idei tanévtől melodimágiát tanul, kviddics csapatkapitány, ezen kívül tanársegédként is tevékenykedik. Szobatársamat a mindennapok túléléséről kérdeztem.
Lyra pontosan és elegánsan érkezik az interjúnkra, nem úgy mint én, aki mackónadrágban és hatalmas pólóban futok be késve. A fotelokba telepedve bele is fogunk a beszélgetésbe – csatlakozik hozzánk Hajnal, a fél-kneazle is.
T: Hát, szia Lyra. Örülök hogy lefáradtál ide a kedvemért a Szigetből, itt mégiscsak kényelmesebb, mivel Dol megint szerteszét hagyta a holmiját és nincs egy talpalatnyi helyünk se. Szóval… milyen ez a tanév? Egész hirtelen tűntél ki a tömegből, kviddics CSK lettél és melodimágiát is tanulsz. Nem szoktál halálosan fáradt lenni?
L: Szervusz. Nem volt fáradtság, örülök, hogy felkértél az interjúra – mondja mosolyogva. – Ez a tanév meglehetősen melósnak tűnik egyelőre, ráadásul ahogy említetted, valóban nem csak a tanulnivalóval kell megküzdenem. Nos, mostanság nincs annyi kedvem éjjel is ébren maradni, mondjuk úgy… – mondja nevetve.
T: Az utolsó pillanatban ugrottál be csapatkapitánynak. Hogy érzed, sikerült összeszedni a csapatot?
L: Úgy érzem magát a csapatot sikerült egybe fognom, és jól működünk együtt. A tagok mind lelkesek és tehetségesek, és én bízom bennük.
T: Azt hiszem, mi is bízunk benned, és persze nem is merünk ellenkezni, mert a végén még csapkodni kezdesz az ütőddel – jegyzem meg egy kis vigyorral. – Mit gondolsz, kiéleződtek az ellentétek a házak között a kviddics hatására?
L (kissé elgondolkodik): Nem vettem eddig észre, hogy több összetűzés lenne, mint eddig. Persze nem kizárt, hogy csak én vagyok figyelmetlen, de szerintem a kviddics nem igazán befolyásolta a házak közötti versengést.
T: Reméljük, nem is lesz ezzel gond. Mesélj a melodimágiáról. Idén kezdted el tanulni – hogy haladsz?
L: Azt hiszem a körülményekhez képest jól haladok. Szerencsére többen is segítségemre voltak a kezdeti… nehézségek leküzdésénél. Mindenesetre kezdem megkedvelni ezt a veszélyes de hatékony mágiaágat.
T: Mit értesz kezdeti nehézségek alatt? – kérdezem szemtelenül, mert látom ám, hogy kicsit zavarba jött.
L: Hát, mondjuk úgy, hogy nem mindenki úszta meg ép bőrrel az első véletlen próbálkozásaimat. Az ott karamellás tea?
T (az asztalon heverő csészére pillantok – nem rossz próbálkozás a tématerelésre, de sajnos nem tud engem ilyen könnyen lerázni): Nem, fahéjas, de én a helyedben nem nyúlnék hozzá, a filter három napja ázik benne. Kit juttattál a gyengélkedőre?
L (miután elfordult a csészétől): A gyengélkedőre? Én ugyan senkit. Nem ugorhatnánk ezt a témát? – kérdezi zavart mosollyal.
T: Rendben, akkor mesélj a sikereidről. Miket tudsz már végrehajtani? – Térek át a következő kérdésre, de elhatározom, hogy erről a témáról még határozottabban kifaggatom!
L: Hát, képes vagyok a belső hang meghallására, továbbá felfokozott érzelmi állapotban hajlamos elszabadulni a mágia, és a közelben lévő embert nekivágja egy fának. Ennél többet még nem értem el.
T: Sajnos nem vagyok valami tájékozott… Ez sikernek tekinthető? Mit jelent pontosan a belső hang?
L: A belső hang az… Nos tulajdonképpen az ember lelkének a dallama. Igen, sikernek mondható azt hiszem, mert még nagyon az elején vagyok a tanulási folyamatnak.
T: Mindenkiben van ilyen, vagy csak abban, akinek van tehetsége a melodimágiához?
L: Mindenkiben van, de én csak a sajátom hallom, mivel a fizikai ághoz tartozom.
T: Ezek szerint van, aki másét is hallja?
L: Igen, de azt hiszem, hogy akit ez bővebben érdekel, az jöjjön el melodimágia órára – mondja egy kis mosollyal.
T: Azt hiszem inkább nem merészkedem arra… Kicsit tartok Kahlil professzortól. Mit gondolsz, igazak a róla keringő pletykák?
L (döbbenten pillant rám): Milyen pletykák?
T (kicsit közelebb hajolva suttogom): Tudod… nem hallottál arról, hogy a prof esetleg… fekete mágiát űz? És volt az a különös macskás eset is…
L: Ja, hogy az. Nem, nem hiszem el ezeket. A prof nagyon jóindulatú ember, nem kell az ilyesminek hitelt adni.
T (megvonom a vállam): Te tudod. Csak nehogy egyszer a szobája ablakán kelljen távoznod, denevérként. Nos… Weaver professzorral is szoros a kapcsolatod, hiszen a tanársegéde vagy. Róla is csak hasonló jókat tudsz mondani?
L: Hogyne. Ő nemkülönben rendes, kedves és korrekt – mondja olyan mosollyal, hogy nem hihetem, hogy csak viccelődik.
T: Tényleg? Nos, azt hiszem ezzel sokan nem értenének egyet, de nem vitatkozom veled… Köszönöm szépen az interjút. Remélem méltó leszel a rovatunk címéhez, és hamarosan Szárnyaló Csillagként ragyogod be a Bagolykő egét – mondom vigyorogva, és sercegő pennával befejezem az utolsó mondatot a piszkozatomon.
L (röhögve): ez igen hatásos volt. Csak nehogy le is hulljak az égről. Én is köszönöm az interjút.
