A szerelem egy bonyolult dolog

Házvezetők gyöngyei

Az a hír járja, hogy felbukkant Kahlil professzor régi szerelme, persze azt hiszi, hogy itt mindenki pletykál és megtudnánk, hogy ki a lány, ezért nem hajlandó az iskolába behozni. Pedig nem is pletykál mindenki, csak én! De megéri, kétszer többször törlik le a portrémat a manók cserébe, sokkal szebb vagyok, mint a többiek, és sokkal színesebb, na de, a lényeg a lényeg kedveskéim. Itt ez a nő, akit a professzor nagyon nem akar megmutatni. Lent van a faluban, ott él és mi ugye tudjuk, hogy mi történt Demidov professzorral. Szépen teherbe ejtett egy diáklányt. Mostanában sok végzős diáklány ment le a faluba. Vagyis, az az ex-diáklány, aki a legközelebb szülni fog Kahlil professzor szerelme. Értesítsetek, ha valakinek gömbölyödik a pocakja!
Én is csak úgy hallottam, de esküszöm, hogy több emeleten át pletykálják, hogy a Navinések új házvezető-helyettese, Széles Adorján házasodni készül. Állítólag minden évfolyamnak úgy kezdte az óráját, hogy hosszan ecsetelte a házasság előnyeit, majd hátrányait, de mindig győzött a házasság. Több portrétársam is meg tud erősíteni benne, hogy a házasulandó fél egy iskolai “jóbarátját” kívánja maga mellett tudni az oltárnál, akivel nagyon régóta jóba vannak és akivel hosszú idő után is közös nézőponton vannak. Egyre jobban úgy vélem, hogy igazak a pletykák és Flaviu professzor asszony egy kis időre Krise lesz megint, csakhogy aztán Szélessé váljon. Nem hittem volna, hogy egyszer rájönnek, őket egymásnak teremtették!
Mindenki Saci néniét teljesen elöntötte a pír, amikor az igazgató úr, az évkezdő tanári ülésen a vállára helyezte a kezét. Forrásom szerint csak úgy izzik a levegő a Levitások feje és Wickler professzor között, aki – amikor senki sem látja – mindig óvatosan megérinti a tanárnő kezét. Hajrá Gyuri bácsi, Saci néni! Az egész portréközösség nevében mondhatom, mi drukkolunk.
Elérkezett hát végre! Ez nem pletyka, teljesen biztos forrásból tudom, hogy Nemeskürti professzor végre, igen hosszas huzavona után elvette szép menyasszonyát, ami nem meglepő, főleg miután gyermekáldás mellett döntöttek. Az esküvő zárt keretek között zajlott, ahova csak néhány nagyon közeli embert hívtak meg, így kevesen tudták, hogy mikor is lesz pontosan az esemény. A történet másik fele, hogy azóta a trónörökös is világra jött a hírek szerint és az Endre Balázs nevet kapta. Éljen!


Csintalan, csacska diákhad

Amira Loveguard nevét szerintem mindenki ismeri. Rellonos, fekete hajú és nincs lány, aki ne féltené a pasiját tőle. Megvan? Ugye! Még én is néha ránézek a szomszédos portrékra, hogy nem folytak-e ki a keretükből véletlenül. Állítólag a szerzetes már meg is kérte, hogy kösse össze vele a hátralévő életét. Chö. Na de van ez a lány, aki most állítólag együtt van az Eridonos végzős Radits Viktorral. A fiú totál szerelmes, annyira, hogy azt se veszi észre, hogy a lány kacsingat, de nem is akármerre. Alig egy hónapja a bejárati csarnokban az indiai lánnyal kacérkodott, aztán a tisztáson a Krise lánnyal, aki elméletileg együtt van a sárgák fogójával, aki közben Amirával is, aki mint már mondtam együtt van Viktorral. Szóval McKenzie együtt van egyszerre Kristóffal és Amirával, Amira pedig Kristóffal, McKenzievel és Viktorral. Eddig Amira-McK: 1-0.
A dolog azonban itt nem ér véget. Néhány hónapja tanári körökben is nagy botrányt váltott ki, hogy Kristóf és a Krise fiú, Benjamin (aki testvére a Krise lánynak, McKenzienek) összesmaccantott a folyosón. Később több elmélet is született rá, hogy tényleg a fiú volt csak aztán átváltozott a testvérévé (mivel metamorfmágus a kicsike) vagy McKenzie volt százfűléfőzettel (ami meg szigorúan tilos), de nem lett eredménye, csak annyi, hogy amikor Kristóf tisztázni szerette volna a dolgot a lány szobájában két egymással verekedő McKenziet talált. Kezd bonyolódni? Csak hiszed!
Menet közben ugyanis megszületett a legifjabb Krise (tiszta gomba hatás van náluk), méghozzá Alvar-Krise, ugyanis Benjamin és Lola összeszűrték a levet, aminek a kis Daniel lett az eredménye. A kicsit a tragikus események után Amirának adták, aki lerakta egy lépcsőre, ami a ha hiszitek ha nem a faluban bújkáló Shankar kisasszonyhoz tartozik, akit igen gyakran látogat mostanság Yarista Palarn úr, aki Amira exe, mert mikor végre összejöttek Amira Viktorral kezdett el cicázni, Yar pedig folytatta a már megkezdett játékot McKenzievel, aki még mindig együtt van vagy kavar vagy mit csinál Amirával most éppen. Bonyolult a diák élet és akkor még arról nem is esett szó, hogy amíg Nemeskürti professzor a mézes heteket élvezte, addig Grace Hamilton és Benjamin Krise elmélyítették a kapcsolatukat az üresen maradt családi fészekben. Érdemes figyelni. Lesz itt még botrány.

Reklámok

One thought on “A szerelem egy bonyolult dolog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s