Besárgul ex-kék

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Levitás fiú. Talán két évembe telt, mire észrevette, hogy unalmas óráimban nézem őt. Tetszett a haja, amikor ezt megmondtam neki igen furcsán nézett rám, de azért beszédbe elegyedett velem. Mondhatjuk úgy is, hogy egy hajszálon múlt az, hogy ez a barátság elkezdődik, és mikor visszatért az iskolába szintén ennyin múlt, hogy folytatódjon is, mivel még mindig tetszett a haja. Remélem, jót mosolyog majd ezen a bevezetőn, de most csapjunk is a közepébe.

Először is szeretném megköszönni, hogy nem kellett halálosan megfenyegetnem téged az interjúért cserébe.

*nevet* Miért kellett volna? Engem ér a megtiszteltetés.
Mivel kevés évfolyamot tanítasz, megtennéd nekem, hogy mesélsz magadról egy kicsit? Hidd el, ez jobb, mintha én mesélnék rólad. *nevet *

Ajjaj, ebben sosem voltam túl jó. Mit szeretnél tudni? Veszprémben születtem, ide jártam a Bagolykőbe, a Levitába. Meglehetősen stréber gyerek voltam, de ennek köszönhetem, hogy ilyen okos lettem. *bevillant egy egoista vigyort.* Pár évig kutatásokat végeztem a Legilimenciával kapcsolatban, most pedig vissza, úgymond “hazaköltöztem”. Most Legilimenciát tanítok, a hatodik és a hetedik évfolyamosoknak.
A húszas éveimben járok, és megesik, hogy diáknak képzelem magamat. Egy kis túrórudis muffinnal bármire rá lehet venni, és most hogy elárultam a gyenge pontomat, azt hiszem nem is mondok többet.

Sokáig távol voltál, tanulmányoztad a művészeted, miért döntöttél végül úgy, hogy visszatérsz az egykori kastély falai közé, hogy tanárként is bizonyíts?

A kutatás izgalmas dolog, de közel sem olyan jó, mint a megszerzett tudást átadni. A tanárság mellett azért döntöttem, mert szuper dolognak tartom a Legilimenciát, és véteknek tartanám, ha nem adnám át annyi mindenkinek, amennyi embernek csak tudom. Ráadásul évekig éltem a Bagolykő falai között, így ide szinte már hazajövök, nagyon jól érzem magamat a kastélyban. Nagyon örülök, hogy akadt itt arra lehetőség, hogy tanítsam a tárgyamat.

Hogyan történhetett meg, hogy egy volt Levitás diákot beengedtek az unikornisok közé?

Őszintén, már a diákéveimben is a Navinésekkel jöttem ki a legjobban. Viszonylag jámbor természetem van, és a Levitába is valószínűleg csak azért kerültem, mert a szorgalmam még azt is felülmúlta. De remek kapcsolatot ápoltam és ápolok a Navinésekkel, ahogy Jimet is nagyon kedvelem, így amikor felajánlotta a Házvezető-helyettesi posztot, szíves örömest vállaltam.

Milyen érzés közöttük lenni? Kezd kialakulni valamilyen belsőbb kapcsolat, mely a házak diákjai és vezetői között szokott lenni, vagy ez lassabban megy azért?

Alapból kedvelem a Navinéseket, és szerintem – remélem – ez az érzés nagyjából kölcsönös is. Igyekszem nyitni feléjük, a lehető legjobb kapcsolatot ápolni velük, és szeretném ha lassan kialakulna bennük az érzés, hogy hozzám is nyugodtan fordulhatnak bármikor és bármivel. Már ilyen kis idő alatt is közelebb kerültek a szívemhez, és idővel, reményeim szerint még jobban kijövünk majd.

Milyen típusú házvezető-helyettesnek képzeled magad? Inkább büntetsz vagy a mókából te is kiveszed a részed és mondjuk falazol a diákoknak?

Bizonyos szintig szeretek a diákokkal viccelődni, jól érzem magamat a társaságukban, és egyébként sem vagyok szigorú típus, ha nem elkerülhetetlen a büntetés, akkor inkább mellőzöm a dolgot. Szentül hiszem, hogy rábeszéléssel is sok dolgot el lehet érni, nem csak büntetéssel, és nekem megvan az az előnyöm, ha kapásból le is tudom ellenőrizni, mennyire hat valakire az, amit mondok. *sejtelmes mosoly* De persze van egy bizonyos határ, amely fölött tőlem is büntetés jár, hiszen vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet megtenni. Ilyen a rongálás, egymás testi épségének megsértése, hasonlók. Minden, ami túlzás.

Milyennek értékeled az elmúlt évet a kastélyban? Milyen volt a diákok hozzáállása a tárgyadhoz, milyennek láttad az itteni életet?

Én úgy látom, viszonylag érdeklődnek az iránt, amit tanítok. Már az is pozitív élmény volt, hogy milyen sokan felvették a tárgyat. Többnyire élvezik az órákat, legalábbis unott arcokat ritkán látok. A legtöbben kedvesek, bár rengeteg furcsa szerzettel találkoztam itt, de ez régen sem volt másképp. A vizsgázóknak szint mind remek eredményei  születtek, büszke vagyok rájuk. Összességében, élvezem az itt töltött időt.

Mindig rengeteg karkötő van rajtad. Van valami jelentőségük, esetleg titkos üzenetük?

Titkosnak nem titkos, mindegyik egy-egy országból van, ahol kutatásokat végeztem, érdekes emberekkel találkoztam és beszélgettem, vagy tanultam valamit. Ezek emlékeztetnek az eddigi utamra, és reményeim szerint, bővül még majd a karkötő-táram. Sok szép hely van, ahol nem jártam még, és ennél is több remek ember, akit meg kell ismernem.

Mire vagy a legbüszkébb eddigi életed során?

Jó kérdés, de tudom rá a választ! Arra, hogy megálmodtam valamit, hogy kitűztem egy célt, miben szeretnék a jó lenni, és ezt az álmomat megvalósítottam. Hogy szinte tökélyre fejlesztettem a tudásomat egy olyan tudományágban, amelyben nagyon kevesek tehetségesek, és néha már majdnem feladtam, de az akaraterőm sosem hagyott nyugodni, és célt értem. Szép dolog, amikor az ember megálmodik valamit, és az teljesül.

Rengeteg pletyka kering rólad, ami nem csoda, hiszen a tanárokról előszeretettel pletykálnak. A minap azt hallottam, hogy házasodni készülsz és hamarosan gyermekáldásban lesz részed. Néhány oldallal arrébb meglepő részletekről is olvashatsz majd. Mi igaz a hírből?

A pletykáknak általában mindig van egy picike magjuk, amely igaz, és természetesen ennek is van, de a többi része persze badarság. Tény, hogy a fejemet ügyesen elcsavarta egy hölgyemény, akit nem szeretnék itt és most reklámozni, és ki tudja? Lehet, hogy egyszer még feleségül is veszem, akár. De egyelőre nem konkrét terv, a gyerek pedig még annyira sem. Persze lehet, hogy lemaradtam valamiről… Ezúton üzenem a hölgynek, hogyha terhes, akkor mondja meg de gyorsan, mert szeretném tudni. *nevet*

Ha mondjuk itt és most hirtelen fel kéne vázolnod egy öt éves tervet, mi szerepelne benne?

Szeretnék itt tanítani, minél tovább, de szerepel a terveim között egy-két utazás is, hogy az ismereteimet még széleskörűbbé tegyem. Lehet, hogy egy-két évet ki kell hagynom majd a Bagolykőből, ameddig távol leszek, de összességében a kastélyban tervezek maradni, és tanítani tovább. És mint kiderült, ezek szerint meg is nősülök. Ebben már nem vagyok olyan biztos, de hát a diákság jobban tudja az ilyesmit.

Köszönöm szépen, hogy válaszoltál nekem és ez által – remélhetőleg – a diákok is megismertek egy kicsit jobban. Sok sikert kíván a Navinésekhez és akkor ezek szerint a közelgő esküvődhöz is. Majd elcsípem a banyát és kifaggatom ki is a rejtélyes jelölt.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s