Keru mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Linziere hallgató majom. Ennek a kismajomnak volt majom családja is, sok testvér-majmokkal és szülő meg nagyszülő-majmokkal együtt. A hegy tetején laktak egy nagy ház kertjében: szerették a helyszínt és az embercsaládot is, és mivel őket is szerették, így nagyon jó dolguk volt. Mondhatni tökéletes. Linzie a barátságosabbnál is barátságosabb volt, ezért volt az embergyerekek legkedvencebb pajtása: minden nap játszottak, iskolás játékokat főleg, hiszen mindahányat nagyon foglalkoztatta ez a téma. Linzie is élvezte, de nem értette, hogy mi ez a nagy iskola-mánia, és egyáltalán mi az hogy iskola?! Egyik este, amikor a játszásból felment a faházikójukba, az anyukáját a konyhába találta: így a kismajom leült az egyik székre, és kérdezgetni kezdte az anyamajmot.
– Anyu, mi az, hogy iskola?
– Az kincsem egy hely, ahol mindenfélét tanulni lehet.
– Marciék is odajárnak? Meg Bogiék? – ők voltak az embergyerekek.
– Marciék igen, Bogi és Hanna csak most fognak szeptembertől odajárni.
Linzie belelkesült. Egyszerre szeretett volna ugrálni és örömködni, hogy ő is akar erre a helyremenni, hiszen ha a lányok meg a fiúk elmennek, akkor ő kivel fog játszani egész nap? Egyedül marad… oké, ott vannak a testvér-majmok, de az azért nem ugyanaz mégse.
– Én is… én is mehetek? – hebegte-habogta a kismajom, még el is pirult a végére. De talán azért jobban elpirult, amit gondolatban tett hozzá. Az anyamajom viszont hirtelen ránézett, és elmosolyodott.
– Hát miért akarsz te is odamenni, picim? Nem jó itthon?
– De jó nagyon! – gyorsan megnyugtatta édesanyját, hogy jó neki itthon és nincsen semmi baj, de hát mégis csak a korabeliekkel kell lennie! – De azért az is jó, ha velük vagyok… mindig játszunk meg minden, és minden olyan vidám velük! – megfognak rá haragudni? Linzie nem tudta biztosan, így is csak azt érezte, hogy ég az egész majomábrázata. Kezdett mostanában nagyon pirulgatos lenni: lehet, hogy ez a hat évével jár együtt! Nagy majom lesz!
– Szeretnél tanulni? – kérdezte az anyamajom kíváncsian és csodálkozva. Miért olyan különleges ez?
– Nagyon szeretek tanulni, mert amikor játszunk iskolásat, akkor is mindig olyan csudajó dolgokat tudok meg! Ésésésss nem lennék egyedül, Bogiékkal lennék ésésésésss biztos vagyok benne, hogy olyan élvezetes lenne mindennap iskolába járni velük!
– Linzie, az iskola nem csak móka és kacagás. Nagyon sokat kell ám tanulni, és visszamondani mindazokat, amiket a tanárbácsi és néni elmeséltek neked. Így is szeretnéd?
– Igen anyu, mindennél jobban!

Két hónappal később tényleg bekövetkezett. Linzie ott állt az embergyerekek mellett az iskola kapujában. Csodálatot érzett, örömöt, és persze egy kicsi félelmet is, hogy mi lesz bent, de azért javarészt nagyon boldog volt. Ő állt középen, Bogi a baloldalán, Hanna pedig a jobboldalán. Egymásra mosolyogtak, megfogták egymás kezét, nagy levegőt vettek, és elindultak befelé: amikor átlépték a kapu küszöbjét, egyszerre nevettek fel, a fene tudja miért. Megkönnyebbültek, hogy bent vannak? Minden olyan más volt bentről, pedig csak két lépés választotta el a külső világtól. De már így is érezni lehetett a biztonságos fuvallatot, és azt, hogy mennyi csoda fog rájuk várni.
Becsengettek. A három kislány kacagva futott be az újdonságos osztályterembe. Rajz óra következett, és mindhárman szerettek rajzolni… A család volt a téma. Egymást rajzolták le és egymás családját egy papírra: minden zöld volt, mert hát a közös terület a kert, a fű.
Mosolyogtak.

Linzie majom, Bogi és Hanna embergyerekek most tizenhat évesek, és olyanok, mint ti! Éppen a vizsgájukra készülnek ők is, kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen ahogy növekedtek úgy változott meg a véleményük az iskoláról. Nehezen kellett tanulni, de közben sohasem felejtették el a szórakozást se: például a piknikezést a parkban egy hatalmas nagy tulipán-fa alatt. Bizony, itt létezik tulipán-fa, és milyen gyönyörű! S, hogy ezt miért meséltem el nektek? Mi a lényege? Nincs igazán lényege, csupán egy kis mese, semmi több. Egy kis mese két vizsga között, talán elnyeri majd a tetszéseteket.
Mindenkinek sikeres vizsgaidőszakot kívánok! ❤

Ölel titeket:
Keru

(megjegyzés: A mese háttér információja?  A falu Czukrászdájában ettem a répatortát, amikor szárnyra kapott bennem ez a kis történet. Minden szerzői és szellemi és butaság, az én agyszüleményem termékének a joga. )

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s