A katedrán innen és túl…

A mostani cikkben azt tudhatjuk majd meg, hogy milyen az élet a Bagolykőben tanárként, és diákként. Több embert megkérdeztem erről a kérdésről, és bevallom, picit csaltam, hiszen nem csak régen diákok, most tanárokról lesz benne szó, hanem azokról is, akik ezt a pályát választották, tehát a mestertanoncokról. Akik válaszoltak nekem: Alexandra Rachel Hanna Flaviu, Angelinne Stanwood, Szendrődy- Nagy Áron, Radits Viktor Endre, és Horváth Anetta Melánia, utóbbi kettő mestertanonc.
Az első kérdésem mindenki felé ugyanaz volt, méghozzá a következő:

Milyen volt az élet a kastélyban, amikor diák voltál, és mennyi ideje volt ez kb.?
A megkérdezésemre több választ is kaptam, olvassátok végig ti is!
Alexandra Rachel Hanna Flaviu: Nyolc évvel ezelőtt végeztem, a Rellon ház tagjaként. Akkoriban jobban el voltak különülve a házak jellemileg. Talán én voltam az egyik első, akiben érződött a keveredés, hiszen visszagondolva az akkori baráti köröm – Adamius, Bert, Raziel, Jack – ők mind igazi Rellonosok voltak, akikről sosem lehetett tudni, hogy barátok vagy ellenségek éppen. Diákként elég vegyes és mondhatni veszélyes játékot játszottam, hiszen sosem foglaltam állást egyik félnél sem, és félő volt, hogy még a végén valaki árulónak tekint. Sok vér folyt már a klubhelyiségben, nem szerettem volna, ha az enyém is ott végzi. Kicsit kettősség volt bennem diákként. Kitűnő tanulóként hetente jártam büntetőmunkára, főleg Felagund professzorhoz, de mindegyiket túléltem és ma már tegező viszonyban vagyunk, ami számomra óriási megtiszteltetés. A kastély diákjának lenni, egy új lehetőség volt, szabadabb élet, más környezet. Sikerült megismernem és fejlesztenem magam és a képességeimet is.
Szendrődy- Nagy Áron: Harmadik éve már, hogy végeztem hetedikesként. Akkoriban is így pezsgett az élet a kastélyban, a diákok nem bírtak lenyugodni öt percre sem. Én is ilyen voltam, mindig ott voltam valahol, szinte sosem aludtam, mert mindig találtam valami újat, na meg a szobatársam mellett néha egyenesen öngyilkosságnak éreztem volna az alvást. Imádtam a helyet, rengeteg program, bál, és miegymás volt, ahova szívesen jártam el. A tanárok szigorúbbak voltak, részben, bár az izzasztó vizsgaidőszak mai napig borzongást kelt bennem.
Angelinne Stanwood: Nos, diákként úgy tűnt kezdetben, hogy nagyon nehéz az élet itt. Rengeteg házi feladat, folytonos tanulás, és sok-sok vizsga. Én hamar úgy döntöttem, hogy nem fogok a könyvek fölött begolyózni, szóval kalandossá tettem az életemet a kastélyban. Erről sokat tudna mesélni Livingstone professzor többek között, ő tartotta értem a hátát, de még Marston, van der Rohe, és Nimisshy professzor is bőszen emlegethették felmenőimet. Nagyon sok rosszaságban benne voltam, sokat párbajoztam, tiltott háziállatot tartottam… nem voltam egy mintadiák, így hamar le is mondtam a prefektusi címemről. Mármint, viszonylag hamar.
Radits Viktor Endre: Na, hát ezekre a kérdésekre kicsit másképp válaszolok én, mint egy tanár. Remélem nem haragszol meg érte. Szóval hát diákként nagyon szeretettem mindig is itt. Bár kezdetben furcsa volt, hiszen a közvetlen családom teljesen mugli, így úgy volt nekem ez az egész, de nagyon megszeretettem és ezért is választottam varázsvilágbeli jövőt magamnak, amit itt, Bagolykőn képzelek el.
Igazából még nem igazán látom a másik oldalt, számomra még mindig elsősorban a diáklét az, ami van, és csak másodsorban vagyok tanárjelölt. Még eddig órát sem tartottam, tehát számomra még a tanári lét az ismeretlen terep.
Horváth Anetta Melánia: Hát igazából én nem jártam ide sokat, hogyha leszámítjuk a mostani mestertanonci képzésemet. Akkor, amikor itt voltam, nagyon jól éreztem magam, jó volt a csapat, a bulik, a csínytevések, amikor leöntöttem a társaimat forró csokival, meg hasonlók. Imádtam itt az életet, de sajnos csak ennyi maradt meg számomra, mert harmadiktól másik helyen, Spanyolországban tanultam tovább, egészen az alapképzésem végéig. Most pedig? Hát nagyjából ugyanolyan, mint akkor. Jó, hogy vannak ismerős arcok, akikkel bulizni, beszélgetni lehet, meg ilyesmi, bár furcsa, hogy az én korosztályom már „kikopott”. És hát ugye nekem most a család az első, szinte csak hobbi a tanulás. *mosolyodik el*

A második kérdésem az volt az emberek felé, hogy milyen az élet most, tanárként. Lássuk, erre mit válaszoltak.
A. R. H. F.: A tanári oldal elég szokatlan volt, itt töltöttem a gyakorlati időmet is, és később megmaradtam főállásban is. Az elején nehéz volt az átszokás, hiszen a legtöbb diákom korábban iskolatársam volt, vagy éppen barátom. Mára már kifutott az én generációm, így már teljesen megszoktam, hogy tanár vagyok és nem diák. Tanárként igyekszem igazságos, korrekt és előrelátó lenni. Figyelembe venni a diákok képességeit.
Sz. N. Á.: Mindig is visszaakartam térni ide, és nagyon örülök, hogy sikerült. Nem sokkal másabb tanárként itt lenni, mint nem is olyan régen diákként, egyedül a tanulás az, ami változik, na meg,  hogy a tanterem melyik oldalán is állok. Furcsa volt megszokni, hogy van szavam a diákok felett, és még büntethetek is, kezemben  a hatalom.   Természetesen ezzel nem élek vissza. Ugyanúgy szeretem, nem sok minden változott így sem, legalább is nekem.
A. S.: Az élet sokkal nehezebb, mint akkor gondoltam. Megtérül a belefektetett idő, és energia, mindig is ezt gondoltam, de sokkal összetettebb a dolog. Ebben a kastélyban, habár körül van véve védővarázslatokkal, mégis több száz kiskorú varázslótanoncot zsúfolunk össze. Ha csak magamra visszagondolok, tudom, hogy mi meg nem fordul a fejükbe, és mennyire veszélyesek lehetnek önmagukra, és másokra.
Az élet szabadabb, és kötöttebb egyben, elhivatottságtól függ. Na meg persze attól, ki mennyire szereti, vagy szeretné megtartani az állását. Rengeteg a papírmunka, és mindig naprakésznek kell lenni, ha az ember jól akarja csinálni ezt az életformát. De a fiatalokért megéri, látni, mennyit tudnak fejlődni évről-évre, hogy hogyan alakul ki az erkölcsi szabályrendszerük, hogyan írják felül, amit tanítunk, és hogyan jönnek rá, hogy igazunk volt, vagy lesz nekik igazuk. Kalandos, mert mindig történik valami, ha a diákok nem, a manók és portrék, szellemek gondoskodnak róla.
R. V. E.: Összességében úgy érzem, hogy tanárnak lenni nagyon jó lesz majd. Szeretem az embereket kicsit terelgetni. Van egy öcsém és egy húgom így már a nevelést volt alkalmam valamilyen szintem megtanulni. Talán ez is volt az, ami erre a pályára vitt engem. szeretem látni a munkám sikereit, és csak remélni tudom, hogy valóban sikeres tanár leszek. Ám ez majd csak 2 év múlva derülhet csak ki igazán.
H. A. M.: Én nagyon fogom élvezni. Emlékszem még annak idején azokra az órákra, amiket Anne May tartott nekünk. Én is az ő tárgya felé húzok, ami most nekem a bolt miatt is jól jön. Na de kanyar vissza… Na szóval. Még nem igen tanítottam, így ere a kérdésre nem igen tudok válaszolni. Csupán egy tanóra volt, amit félig meddig, segítséggel megoldhattam, de az sem itt. Hát huhh, az nagyon furi volt. Még van ezen kívül egy évem, vagyis kettő, ha a gyakorlást is belevesszük, de én már nagyon várom, és szerintem nagyon is élvezni fogom.

Hát született itt mindenféle válasz, így talán elképzelhetőbb, hogy milyen is az ő életük, a véleményük a dolgokról.
Kicsit megbonyolítottam a kérdéssorom végét egy összehasonlítós kérdéssel, amire nem sok mindenkitől kaptam választ. Ők a következők:
A. R. H. F.: Furcsa dolog összehasonlítani a kettőt, mindenben vannak pozitívumok és negatívumok. Azt hiszem a diáklét, a régi kapcsolatok, a felhőtlenebb napok és az, hogy kommandózni kellett éjjel a folyosón, hogy egy-egy titkos találka alkalmával ne bukjunk le, jobbak, mint a mostani, kissé monoton állapot, de persze ez is szeretem, csak más miatt jó.
Sz. N. Á.: Diákként itt lenni azért volt más, mert mindig volt valami izgalmas a nappalokban, az éjszakákban egyaránt. A tanárok és prefektusok elől való bujkálás, mikor éjszaka kilopóztál, a csínyek… ezek olyan dolgok, amiket manapság nem tehetek, és nem is tennék meg. Felelősségteljesnek kell lennem, és tudnom kell, hol az a bizonyos határ, ami bevallom, egy olyan bolondos embernek, mint én nehéz. Mégis próbálkozom vele, hogy így példát mutathassak, és segíthessem a diákokat az előrehaladásban.

Ahogy láthatjátok a véleményekből, minden tanár volt diák, a csínyekkel, örömökkel, bánatokkal együtt, és most ők hajkurásszák azokat, akik ezeket (kihágások, csínyek) elkövetik. Vagy nem is annyira? …

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s