Farsang

Mi is a farsang tulajdonképpen, azon kívül, hogy a gyerekek legkedveltebb ünnepe?
Nos, először is a farsang Vízkereszttől kezdődik, amikor leszedjük a Karácsonyfát, és egészenHamvazószerdáig, mégpedig a nagyböjt kezdetéig tart. Ezt az időszakot többnyire lakomák, mulatságok, bálok, népünnepélyek jellemzik.
A farsang nem vallási ünnep, sőt, az „erkölcsös” 16.-17. században, bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották is.
Az ünnep csúcspontja a karnevál, magyar néven a „farsang farka”, valójában télbúcsúztató is, a napokig tartó mulatságok mellett. Két leghíresebb karnevál a riói és a velencei. Magyarországon a legnevezetesebb farsangi esemény a busójárás, amit Mohácson tartanak.

A régi hagyományok szerint ez az időszak a párválasztás, és az esküvők időszaka volt, hiszen a böjti időszakban már tilos volt esküvőt tartani. A falvakban a legények szervezték a bálokat, amelyeken a lányok bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, akik a végén nyilvános színvallásként a kalapjukra tűzték azt.

A farsang utolsó napja a „húshagyó kedd”. Ez a farsangtemetés időpontja. Ezen a napon általában szalmabábut, vagy koporsót égettek, ezzel lezárva az ünnepet és a telet.
Ezt követi a Hamvazószerda, ami a 40 napos böjt kezdete. Az ezt követő csütörtökön felfüggesztették a böjtöt, hogy elfogyasszák a megmaradt ételeket, ez volt a „torkos csütörtök.”

A különféle farsangi népszokások Erdélyben különösen kedveltek voltak. Társadalmi keretük a dramatikus-játékos szokásokkal telítődő fonó. A legények játékai részben ügyességi és erőpróbák voltak. Leányok és legények közös társasjátékai sokszor párválasztó jellegűek, és zálogkiváltással, öleléssel, csókkal végződtek.
Az ún. tuskózás a legények tréfás lakodalmi menete volt a falun keresztül.

A maszkok az ünnepi forgatag elengedhetetlen részei.

A farsangi időszak azonban nem csak a bálok szezonja, hanem a fánké is. Íme egy recept a tökéletes csöröge fánk érdekében:

Hozzávalók:

•    40 dkg finomliszt
•    10 dkg vaj
•    5 tojássárgája
•    5 dkg porcukor
•    1 és fél tejföl
•    fél dl rum
•    4 dl olaj
•    5 dkg vaníliás cukor
•    kevés só

Morzsold a liszthez a vajat, add hozzá a tojássárgáját, a porcukrot, kevés tejfölt, majd enyhén sózd meg, és a rummal ízesítsd. Ezután jól gyúrd össze, és alakíts belőle cipót. Takard le, és hagyd pihenni 20-25 percig, ha kipihente magát, nyújtsd ki egy centi vastagságúra, utána derelyevágóval vágd kétujjnyi darabokra. Mindegyik közepébe ejts egy vágást, és a tészta végét ezen a kis résen húzd át. Végül forró olajban süsd a fánk mindkét oldalát aranysárgára, szedd papírra, jól csepegtesd le, és vaníliás cukorral meghintve tálald.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s