Mese az üres virágcserépről

 A februári mesesarokban egy kis történettel szeretnénk kedveskedni nektek, melyből ti is tanulhattok és beláthatjátok, hogy milyen nagy kincs az őszinteség Smiley

A kisfiú meg az üres virágcserép
(Koreai népmese)

Egyszer  régen  élt  egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan  segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:
“Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom.” Nyomban  megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette:
– Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!
A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian  szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte  a  magvakat, de hiába teltek  a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak  csak nem akartak kicsírázni.
“Milyen különös” – álmélkodott Szon Il, s végül az  édesanyjához fordult segítségért.
– Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? – kérdezte.
– Talán másik földbe kellene átültetned őket – tanácsolta anyja.
Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek. Hamarosan felvirradt  a  nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a  virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek  meg az utcára tódult, és szorongatták  a  szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de  bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.
Az egyik ház előtt azonban  megpillantotta a pityergő  Szon Ilt, aki  üres virágcseréppel álldogált  az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút:
– Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az  üres  virágcseréppel? – kérdezte tőle.
Szon Il  hüppögve  mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek.
A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta:
– Ez az én becsületes kisfiam!
Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és  egyikük  lármázni kezdett:
–  Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel?
A király ekkor így szólt:
– Minden  virágmag, amit  a  gyermekeknek  kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.
Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek  pedig, akik a pompás  virágokat  szorongatták, igencsak  elszégyellték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s