Hullócsillag

A hullócsillag az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek keltenek a légkörben, miközben a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva, ionizálják azt – szól a mugli szakirodalom.
Azt tartja továbbá a mugli babona, miszerint ha  valamit kívánunk a jelenség megfigyelésekor, akkor az beteljesedik. Mint minden évben, idén is augusztus 11-12-én voltak a leginkább láthatóak a Perseida meteorraj meteorjai.

A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 12-13. környékén haladtunk át, de már a környező éjszakákon is jelentős meteortevékenységet láthattunk, amit érdemes megfigyelni, hiszen szabad szemmel, távcső nélkül is jól láthatóak.

A szakemberek előrejelzése alapján ha nem esik az eső és nem felhős az ég, az éjszaka ezen időszakában akár 20 hullócsillagot is megfigyelhetünk – nos ezt a Bagolykő Mágustanoda diákjai is megtapasztalhatták Rábcakapi csendes, tiszta és békés égboltja alatt, azonban mi inkább az élményt, a bámulatos látványt éltük meg, semmint végigvettük volna a tényeket, miről is van szó, vagy mi is zajlik odafent a messzeségben…

Csak a 18. század végén vált elfogadottá, hogy kozmikus eredetű jelenségről van szó, addig úgy gondolták, hogy a felvillanásokat a Föld légkörének valamely megnyilvánulása okozza. Maga a meteor elnevezés görög eredetű, ami ég és föld között lebegő-t jelent.
A világűrben keringő részecskék akkor válnak érdekessé számunkra, amikor összetalálkoznak a Földdel. A meteoroidot erős fékező hatás éri a felszín felé haladva egyre sűrűsödő levegőrétegekben. Ennek hatására a levegő és maga a részecske is erősen felizzik: meteorjelenséget látunk. Jelentős részük a Föld légkörében teljesen elég, vagy finom porrá esik szét, nem is éri el a földfelszínt.

Néhány érdekesség a hullócsillagokat illetően:

-Legáltalánosabb hiedelem szerint a hullócsillagok az elhunytak lelkei, és amikor látunk egyet, akkor a lélek kiszabadul a tisztítóhelyről.

-Egy néphit szerint a hullócsillagok egy-egy lány ártatlanságának elvesztését jelentik.

-Egy asztrológiai felvetés szerint minden embernek megvan a maga csillaga, és amikor látunk lehullani egy csillagot, akkor igazából egy emberi élet alszik ki.

– Erdélyben úgy tartják, hogy aki lát egy hullócsillagot, annak egy rokona hamarosan meg fog halni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s