Tusanyertesek I.

Véget ért a Bagolykő Mágustusa, és meglepő módon két győztesünk született: a Rellonos Benjamin Lawrence Krise és a szintén Rellonos Nagy B. Đominic! Ilyen még nem történt, pedig már ez volt az ötödik alkalom, hogy megrendezésre került ez a rendkívüli esemény!
Egyértelmű volt, hogy mind a kettőjükkel interjút kell készíteni az iskolaújság számára. Először Đomival beszéltem meg egy találkozót a falusi cukrászdában, hogy egy kellemeset tudjunk beszélgetni.

– Szia Đominic! Köszönöm, hogy eljöttetek és válaszoltok a kérdéseimre! Először is szeretnék gratulálni a teljesítményetekhez, szervezőként jól tudom, hogy nagyon nehéz dolgotok volt!
Az első kérdésem az lenne, hogy korábban gondolkodtál-e már azon, hogy jelentkezel valahová, ahol összeméred az erődet másokkal?

Đomi:

– Szia Adria! Köszi a meghívást, természetes, hogy válaszolok a kérdéseidre, feltéve, ha nem merülök el a fagyim evésében. –vigyorogva piszkálgattam a kehelyben lévő kanalat. Illetlenség, de mégis csak egy fagyiskehely van előttem. A kérdésre elgondolkodtam, és amikor már megvolt a fejemben a válasz, akkor közöltem is Adrival. – Nekem ez úgymond megszokás, hiszen a mugli világban rengeteg versenyen voltam, ahol más csapatokkal kellett összemérni az erőnket. Ez a Tusa jóval másabb volt, mint egy kézilabda meccs. Sokat gondolkodtam, hogy beadjam-e a jelentkezési lapot, de végül jól tettem, hogy a részvétel mellett döntöttem. Ha nyilvánosan kellett volna felírni a nevünket valahova, vagyis nem próba által kellett volna megszerezni a lapot, akkor valószínűleg nem jelentkeztem volna. –válaszoltam mosolyogva, és érdeklődve vártam a következő kérdést.

Na és a mugli világ? Esetleg tudnál mesélni az iskola előtti életedről pár szót?

Đomi:

– Igen, mert mugliszületésű varázsló vagyok. Persze, hisz nem titok. Mint minden normális mugli, én is az általános iskolával kezdtem. Már 6 éves korom óta kézilabdáztam, és egész jól is ment. Eleinte csak az edzéseken voltam ott, de mikor már tök jól ment, bevettek a csapatba is. Persze, akkor még nem tudtuk, hogy valójában a varázserőm miatt ment be az összes labda, de hát senki nem tudta, hogy valaha volt varázsló a családban. Sok versenyen voltam, számos díjat szereztem, és mikor 14 lettem, az iskola igazgatója jött el hozzánk, meghozva a hírt. Eleinte nem hittünk neki, de én megemlítettem, hogy van ez a furcsaság, és aztán már minden tiszta volt, leszámítva azt, hogy én miért is tudok varázsolni.

– Ez nagyon érdekes. Igen, a varázserő megléte rengeteg mindent megmagyaráz. *Ő is hasonlóan volt ezzel, csak a családja végig tudatában volt annak, hogy varázserővel bírnak.*

– Számodra melyik volt a legemlékezetesebb próba és miért?

Đomi:

– Huh, ez egy fogós kérdés, mert mind emlékezetes, de ha választanom kell, akkor a Labirintust választanám. –közben ettem egy falatot a fagyimból, mert ha csak piszkálom, akkor elolvad, és úgy már nem finom. –Ott minden egyszerre megvolt. Szükség volt a logikára, az erőnlétre, a gyorsaságra, és a tájékozódási képességünkre is. Na meg ott nem történt velem semmi maradandó, nem úgy, mint az első három próbánál.

*Kicsit félszegen elmosolyodik, hiszen ők szervezték ezeket a veszélyes próbákat.* – Megértem, eléggé veszélyesre sikeredtek a próbák, az biztos, hogy nagy adag bátorság volt szükséges. Végezetül pedig azt szeretném kérdezni, hogy nem érzed-e azt, hogy esetleg változtatott-e rajtad valamit a tusa? Esetleg erősebbé tett, vagy ilyesmi? Mert gondolom, nagy önbizalom-löket lehet egy ilyet megnyerni.

Đomi:

– Hát ez egy neves verseny, mégsem lehet a feladat pillangók hajkurászása. Már a jelentkezési lap megszerzése is kihívás volt, oda is kellett bátorság, na meg nem véletlen Bátor a középső nevem. –elvigyorodva néztem a riporterre. – Erősebb és okosabb is lettem. Sokat tanultam az egyes próbák alatt, és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben is tudom majd alkalmazni őket.

– Ennek örülök, az iskola is méltán lehet büszke Rád és Benjire. Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál az interjúra! Szia! *Búcsúzik, felállva az asztaltól, s finom vigyort megeresztve a fiúnak.*

Đomi:

– Én is köszönöm az interjút, és ha bármi kérdésed van, nyugodtan megkereshetsz. Szia. – köszönök el Adritól, és nekilátok a fagyim elpusztításának, mielőtt végleg cseppfolyóssá válik*

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s