Mit tudunk a terrortámadásokról? – Tények és találgatások

Talán a címből nem mindenki jön rá elsőre, miről is szólhat ez a cikk. Akinek mégis volt mersze megtippelni, valószínűleg el is találta: mi másról írhatnék a szeptember közepi számban, mint a 2001. szeptember 11-én történt egyesült államokbeli tragédiáról?

A hírek szerint azon a napon az al-Káida arab terrorszervezet négy utasszállító repülőgépet térített el öngyilkos merénylők segítségével. Ezek közül kettő a New York-i Manhattanben található World Trade Center 110 emeletes ikertornyait döntötte romba. (A World Trade Center, más néven Világkereskedelmi Központ a benne irodákat bérlő sok különféle kereskedelmi, jogi pénzügyi és tőzsdei vállalattal összesen mintegy ötvenezer embert foglalkoztatott, és 1993-ban már átesett egy terrortámadáson.) Egy gép a virginiai Arlington megyében található Pentagon épületébe csapódott. (Ez az Amerikai Védelmi Minisztérium hatalmas, ötszögletű székhelye.) A negyedik utasszállító nem érte el eredeti célját, helyette nyílt terepen, Pennslyvania államban zuhant le.

A merényletben résztvevő 19 terroristán kívül 2976 áldozata volt a támadásoknak.
Az al-Káida terrorszervezet egyik alapítója, Oszáma bin Láden vállalta a felelősséget a terrorakcióért. Amerika al-Káida elleni harcában végül két éve, tűzharcban sikerült megölni őt.

További, részletesebb információkat a Navine faliújságjáról szerezhettek. Aki nem tudja a klubhelyiségük jelszavát, kérje meg egy navinés haverját, szedje le neki a cikket egy kis időre a tábláról. Akinek nincs navinés haverja, sürgősen szerezzen be egyet.

A muglik és a varázslók többsége tehát évente 9/11 alkalmával a mugli terrortámadásról emlékezik meg. De hallottatok-e már arról az elméletről, amit a varázslók egy maroknyi, de annál vehemensebb csoportja vall?
Szerintük semmi köze az al-Káidának az ügyhöz, sőt, a muglik egyáltalán nem is játszanak szerepet a dologban. Az ő nézetük szerint Steven Green, elemi mágus és ex-auror áll a dolog mögött. A Lord Voldemort mintájára magát Revenge Sent-nek nevező férfi nem egyszer oltott már ki varázstalan és máguséleteket. Ő a felelős az 1998-ban “elsütött” fagyasztóbűbájért, ami a las vegasi Excalibur casino alatt működő varázslóbank majd minden dolgozójának halálát okozta, s minek után a bankban elhelyezett értékek jelentős részének lába kelt. Green az okozója a 2011-es virginiai földrengésnek is, amely a North Anna atomerőmű megsemmisítésére tett kísérlete volt. Szerencsére ekkor a helyi aurorok (Green korábbi munkatársai!) meg tudták akadályozni, hogy nagyobb kár essen az erőműben.

A levegőt könnyedén uraló sötét varázsló 2001. szeptember 11-én ismeretlen okokból négy repülőgépet térített el, és ezeket általa kijelölt területeken hagyta becsapódni. Célja egyesek szerint megfélemlítés volt. Ők úgy gondolják, csak ujjgyakorlatot jelentett a férfinek a művelet, és önmaga szórakoztatására, különösebb tervezés nélkül késztette lezuhanásra a vasmadarakat.
A legtöbben mégis azt vallják, olyan emberek büntetése volt a cél, akiktől Green korábban sérelmet szenvedett el. Utóbbit támaszthatja alá a tény, hogy a 2995 áldozat közül (mely 2421 muglit és 574 varázslót jelent) nyolc Green korábbi kollégája volt, ezek közül egy különleges megbízatással az utolsó repülőgépen tartózkodott az ominózus napon.
Revenge Sent azóta sem került kézre, pedig fejére vérdíjat tűztek, és az amerikai Mágiaügyi Minisztérium sosem hagyott fel keresésével. A 2001-es eset után 2011-ig semmilyen gaztett nem volt a nevéhez köthető (legalábbis bizonyítékot nem találtak erre), és egyelőre azóta sem hallottunk felőle.

Ami bizonyos: mágusok és varázstalanok, rendőrök, tűzoltók százai segítettek az emberek menekítésében és a helyreállításban. A Pentagont egy éven belül kijavították, és emlékművet is állítottak a tragédia tiszteletére. Napjainkra a World Trade Center maradék öt épületét lebontották, a helyükre parkokat állítanak. A tornyok helyére újat emelnek, amelynek Freedom Tower (azaz Szabadság torony) lesz a neve; idén, 2013-ban tervezik az átadását.

Akár elhisszük a varázslók elméletét Revenge Sentről és az ő bosszújáról, akár az arab terrorszervezetet okoljuk a történtekért, az bizonyos, hogy rengeteg ártatlan vesztette életét azon a szeptember 11-ei napon. S nem csak akkor, de jelenleg is majdnem 50 háború, felkelés, fegyveres konfliktus zajlik szerte a világban, ahol emberek halnak meg a szabadságért, szent meggyőződésükért, pénzért, hatalomért, vagy csak mert rosszkor voltak rossz helyen.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s