Hullócsillag

A hullócsillag az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek keltenek a légkörben, miközben a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva, ionizálják azt – szól a mugli szakirodalom.
Azt tartja továbbá a mugli babona, miszerint ha  valamit kívánunk a jelenség megfigyelésekor, akkor az beteljesedik. Mint minden évben, idén is augusztus 11-12-én voltak a leginkább láthatóak a Perseida meteorraj meteorjai.

A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 12-13. környékén haladtunk át, de már a környező éjszakákon is jelentős meteortevékenységet láthattunk, amit érdemes megfigyelni, hiszen szabad szemmel, távcső nélkül is jól láthatóak.

A szakemberek előrejelzése alapján ha nem esik az eső és nem felhős az ég, az éjszaka ezen időszakában akár 20 hullócsillagot is megfigyelhetünk – nos ezt a Bagolykő Mágustanoda diákjai is megtapasztalhatták Rábcakapi csendes, tiszta és békés égboltja alatt, azonban mi inkább az élményt, a bámulatos látványt éltük meg, semmint végigvettük volna a tényeket, miről is van szó, vagy mi is zajlik odafent a messzeségben…

Csak a 18. század végén vált elfogadottá, hogy kozmikus eredetű jelenségről van szó, addig úgy gondolták, hogy a felvillanásokat a Föld légkörének valamely megnyilvánulása okozza. Maga a meteor elnevezés görög eredetű, ami ég és föld között lebegő-t jelent.
A világűrben keringő részecskék akkor válnak érdekessé számunkra, amikor összetalálkoznak a Földdel. A meteoroidot erős fékező hatás éri a felszín felé haladva egyre sűrűsödő levegőrétegekben. Ennek hatására a levegő és maga a részecske is erősen felizzik: meteorjelenséget látunk. Jelentős részük a Föld légkörében teljesen elég, vagy finom porrá esik szét, nem is éri el a földfelszínt.

Néhány érdekesség a hullócsillagokat illetően:

-Legáltalánosabb hiedelem szerint a hullócsillagok az elhunytak lelkei, és amikor látunk egyet, akkor a lélek kiszabadul a tisztítóhelyről.

-Egy néphit szerint a hullócsillagok egy-egy lány ártatlanságának elvesztését jelentik.

-Egy asztrológiai felvetés szerint minden embernek megvan a maga csillaga, és amikor látunk lehullani egy csillagot, akkor igazából egy emberi élet alszik ki.

– Erdélyben úgy tartják, hogy aki lát egy hullócsillagot, annak egy rokona hamarosan meg fog halni.

Kérdőív a diákokhoz

Hát, ez a tanév is nagyon gyorsan elrepült és arra gondoltam, hogy megkérdezek (majdnem) minden évfolyamról és minden házból egy-egy diákot, hogy hogyan sikerültek nekik a vizsgák. Név szerint: Az elsős Leonie Rohr-t, a másodéves Dolánszky Alexet, a harmadikos Magyar Ákost a negyedikes Abonyi Szelina Bogárkát, az ötödéves Emma McNeilly-t, az ugyanennyi idős Gwen Chaterine Nightingale-t hatodikos Gál Botondot és a hetedéves Pataki Margaértát. Na, akkor lássuk is!

Milyennek találtad a vizsgákat? Melyik vizsga volt számodra a legkreatívabb?

Leonie Rohr: Remeknek, többször kéne vizsgaidőszakot tartani! Az összesnél kellett kreativitás, hogy a kevés tudás soknak tűnjön.
Dolánszky Alex: Szerencsére az év közbeni aktív munkám miatt (nem vagyok stréber ám, csak nagyon sok időm volt) minden tárgyból kaptam megajánlott K-t, ezért nem volt szükség arra, hogy vizsgázzak.
Így hát idén nem végeztem külön felkészülést a vizsgákra, csak amik az órákból rám ragadtak, annyi ismerettel fogtam volna nekik. Azt kell mondjam, ennyi tudásból képtelen lettem volna bármelyik vizsgát megcsinálni, kivéve az elemi mágiát talán, ami saját véleményt, gondolatokat kért inkább, semmint bemagolt anyagot. Így hát ezt is tartottam a legkreatívabbnak, de akik vizsgáztak mugliismeretből, úgy hallottam, az is szabad teret adott a gondolkodásnak.
Magyar Ákos: A vizsgák olyan vizsgásak voltak, semmi extra. Volt amelyik nehezebb volt, és volt, amelyik könnyebb. Mondjuk nagyon könnyű egyik sem volt.
A legkreatívabb? Ha arra gondolsz, hogy melyik volt az, amelyiknél a legtöbbet kellet gondolkodni, az az SVK volt. Szerencsére meglett, de Weaver professzor eléggé megdolgoztatta azt a keveset is, ami van. Smiley
Abonyi Szelina Bogárka: Nem örültem nekik, mindig menekülőre fogom a dolgot. A vizsgák idén is az ellenségeim voltak, eléggé fejtörést okoztak, persze nem kellett belehalnom a megírásukba. A legkreatívabb vizsga talán a bájitaltan volt, habár a hegedülés még mindig nem sikerült…
Emma McNeilly: Hű. Fogós kérdés, de szerintem minden vizsgáztató tanár kitett magáért. A VAV vizsgát találtam a legösszetettebbnek és egyben a legkreatívabbnak is, ahhoz elég sok ötletre volt szükség.
Gwen Chaterine Nightingale: A vizsgák változatosak voltak. Sárkánytanból, Gemmológiából volt vizsgám meg VAV-ból. És hát mondhatni khm, mindegyik a maga módján elég kreatív volt.
Gál Botond: Azt hiszem, hogy az elém került vizsgák mindegyike igencsak nehéz, gondolkodtató volt. Azt kérte, amit kellett, nem volt benne sallang, vagy felesleges kérdés. Megizzasztott kicsit, de álltam a sarat.
A legkreatívabb? Nos, mivel én a Bájitaltan felé szakosodom, azt találtam annak, bár, az Önismeret vizsgában a kifejtős részekben igencsak kreatívnak kell lenni, hiszen az kicsivel munkásabb, mint leírni a hozzávalókat egy bájitalhoz.
Pataki Margaréta: Jónak találtam őket, izzasztóak voltak, de szerintem jól szerepeltem! ^^ Mindent alaposan megtanultam! ^^ A legkreatívabb…? Hm, talán a Sárkánytan.

Volt kedvenced? Ha igen, miért éppen az?

Leonie Rohr: Kedvencem, mikor együtt kiültünk, miután… ja, hogy vizsgára gondolsz? Repüléstan, attól a fellegekben jártam!
Dolánszky Alex: Mint az előbb is mondtam, az elemi mágia vizsga tetszett, mert saját kútfőből is megoldhatónak tűnt, és mert amúgy is érdekel engem a téma, bár nem mutatok elemi mágikus képességeket. Valószínűleg azért is olyan könnyű ez a tárgy, mert nem kell nyelvgubancolós varázsigéket vagy fizikai törvényeket megtanulni belőle, sem sok-sok varázslényfajta lelőhelyét, táplálkozását, szaporodását, jellemzőit bevágni.
Magyar Ákos: Szeretem a kviddicset, szóval a Repüléstan vizsga volt a kedvencem.^^ Meg azok, amik elmaradtak, hehe. Érdekesek és változatosak voltak a kérdések Markovits prof vizsgáján, mindig van benne újdonság. Smiley
Abonyi Szelina Bogárka: Kedvenc vizsga? Minek nézel engem?
Emma McNeilly: Kedvenc, hát nehéz olyat választani, de talán Véda néni Sárkánytan vizsgája. Nagyon szerettem a kérdéseit, alapos kérdések voltak, de mégis könnyen vehetőek.
Gewn Chaterine Nightingale: Kedvencem nem volt, bár a Sárkánytant volt a legkellemesebb megírni.
Gál Botond: Kedvenc vizsga.. nem, annyira nem vagyok elfordult, hogy szerelmes legyek a vizsgákba. Tetszett, jó volt, de örülök, ha túlestem rajta. Na jó, a bájitaltan.
Pataki Margaréta: A sárkánytan, mert a kedvenc tantárgyam. *-*

Melyik volt számodra a legnehezebb? Miért?

Leonie Rohr: Bemenni volt a legnehezebb. A többiek elhitették, hogy bájitaltanból a bácsi felszeletel alapanyagnak. Nem kockáztattam.
Dolánszky Alex: A sötét varázslatok kivédésével megpróbálkoztam az elején, de lehetetlen vállalkozás volt fejből megírni. Mint utólag kiderült pontosan 1 pontot kaptam volna, ha ténylegesen megírom a vizsgát, nem pedig pályázattal nyerem el a jegyet, úgyhogy szerencsém is volt. Weaver nem gatyázik.
Magyar Ákos: Az SVK, az is lett a legrosszabb. Trükkös volt a feleletválasztós kérdés, és ha rosszat választottál, akkor mínusz pontot kaptál.
Abonyi Szelina Bogárka: Nem volt legnehezebb, egy kis gondolkodásra szükségem volt mindkettőnél amit megírtam.
Emma McNeilly: Egyértelműen a VAV,mivel ahhoz minden eddig megszerzett tudásomra szükség volt.
Gwen Chaterine Nightingale: A legnehezebb egyértelműen a VAV volt, mert rengeteg olyan dolog volt benne, ami már évekkel ezelőtt volt órai anyag, és csak nehezen tudtam előszedni az emlékezetemből.
Gál Botond: Az önismeret. A magam dolgaival sem vagyok néha rendben, hát még ezek. Ott többet kellett rágcsálnom a körmöm gondolkodás közepette, mint a konkrétabb, definíció szerinti válaszoknál. Nem vagyok egy precíz emberismerő, önmagamat kell elfogadnom első sorban teljesen, szóval, azt hiszem ezt a vizsgát éreztem nehezebbnek. Bizonyára, számomra lett volna ennél jóval nehezebb is.
Pataki Margaréta: Önismeret. Az mindig is nehezen ment.

Puskáztál? Ha igen, milyen módszert alkalmaztál?

Leonie Rohr: Egyszer ráírtam a tenyeremre, de elfelejtettem, és vizsga előtt véletlenül kezet mostam. Lejött.
Dolánszky Alex: Ismételten meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok stréber, de idén elterveztem, hogy nem fogok puskázni. Végül nem is kellett, de ha mégis arra kényszerültem volna, akkor valószínűleg egyszerűen lestem volna valamelyik társamról, vagy becsempésztem volna egy kis tananyagot a kerekesszékemben elrejtve.
Magyar Ákos: Nem, dehogy. De nem mondom el a módszereimet. Wink
Abonyi Szelina Bogárka: Nem puskáztam, én egy igazi angyal vagyok…
Emma McNeilly: Nem, inkább egy kicsit gyengébb, de sikeres vizsga, minthogy lebukjak és kapjak egy csúnya Troll eredményt.
Gwen Chaterine Nightingale: Nem puskáztam. Nem szokásom. Amit elérek, azt általában magamtól, saját erőből érem el. Nem szeretek csalni.
Gál Botond: A zoknimba csúsztatott papírt használtam egyszer, régen egy vizsgámon, de mivel azt magam írtam, nem kellett használnom, mert tudtam, mit írtam rá. Idén nem használtam, nem éreztem kellőnek, de ha mégis, akkor maradjon az én titkom. Biztosan a Professzor Úr és Asszony is olvassa ezt a lapot. Ne itt bukjak le.
Pataki Margaréta: Nem! O_O Én még sosem puskáztam! Nem merek!

Fontosak voltak neked a vizsgák?

Leonie Rohr: Nem aggódtam túl a kérdést.
Dolánszky Alex: Van, akinek nem fontosak? Az minek jár ide?
Nem akarok csalódást okozni otthon. Nehéz volt elérnem, hogy visszajöhessek egy év után a Bagolykőre, ezért jól kell teljesítenem, hogy a szüleim ki ne vegyenek innen. Mivel nem terveztem puskázni a vizsgán, és nem is szeretek órákon át egy helyben ücsörögve tanulni, ezért a további években is megpróbálok inkább év közben K-kat szerezni, hogy ne kelljen vizsgáznom.
Magyar Ákos: Annyira igen, hogy évfolyamot léphessek. Nem tudom, hogy mi lehet még fontos egy vizsgaidőszakban, talán kérdezz egy levitást erről^^.
Abonyi Szelina Bogárka: Mondhatni. Jó lenne végre végzősnek lenni.
Emma McNeilly: Igen, ugyanis ezek segítségével kezdhetem majd meg Mestertanonci tanulmányaimat a kastélyban.
Gwen Chaterine Nightinagle: Igen, elég fontosak voltak, mert ezen múlt, hogy mehetek-e másmerre dolgozni, vagy tanulni esetleg, avagy sem. Meg hát, az ötödéves vizsgák kinek nem fontosak?
Gál Botond: Számomra a bizonyítás igen fontos. Noha, az okot nem mondom el, mégis, nagyon szeretnék sikeresen vizsgázni, előre jutni, elvégezni a szakot. Nekem ez egy lépcsőfok, amit meg kell másznom és a kisebb akadályok a vizsgák. Nem ásnám el magam, ha nem sikerülne, csak nem épp kedvelném magam. Lényeg, ami lényeg: igen, fontosak. Saját magam céljai miatt, nem pedig azért, hogy stréber okoskának tűnjek.
Pataki Margaréta: Minden jegy fontos számomra. (:

Tiszta szív – a szeretet

A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személy viszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos “tárgyához”, hanem a világ egészéhez. Ha egy személy csak egy másik személyt szeret és összes többi embertársával szemben közömbös, a szeretete nem szeretet, hanem szimbiotikus ragaszkodás vagy megnagyobbított önzés.
Aki nem érti, hogy a szeretet aktivitás, a lélek ereje, az azt hiszi, hogy semmi másra nincs szükség, csak meg kell találni a megfelelő tárgyat – és aztán megy minden magától. Ez a magatartás olyan, mintha valaki, aki festeni akar, kötné az ebet a karóhoz, hogy nem kell megtanulnia a mesterséget, elég, ha megkeresi a megfelelő tárgyat, és mihelyt megtalálta, gyönyörű képet fog festeni. Ha igazán szeretek egy embert, akkor minden embert szeretek, szeretem a világot, szeretem az életet. Ha azt tudom mondani valakinek, hogy “szeretlek”, tudnom kell azt is mondani: “Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is.”
/Erich Fromm: A szeretet elmélete/

Ha ezt vesszük alapul, akkor a szeretet igazából nemcsak egy érzés, hanem az egész életünk. Ezen alapul minden. És ha jobban megnézzük ez tényleg így van. Lássuk be, mindenkivel volt már olyan a munkahelyén vagy az iskolában, hogy a tanár annak a diáknak adott jobb jegyet aki szimpatikusabb volt neki, vagy az a kolléga kapott fizetés emelést akihez a főnök jobban kötődött. Hiába mondják, hogy természetesen pártatlannak kell lenni. Mindenkiben ott van az az emberi ösztön ami összeköti a másikkal. Ezt egyszerűen nem lehet kikapcsolni. Olyan mint a denevéreknél vagy a delfineknél az a bizonyos rezgés ami alapján tájékozódnak. Az emberek is így tájékozódnak az életükben.

~Nedra.

Beszéljünk a tudásról!

A becsületesség tudás nélkül gyenge és haszontalan, a tudás becsületesség nélkül veszélyes és elborzasztó.
/Samuel Johnson/

 

Tudás. Mi is jut erről a szóról eszedbe kedves Olvasó? Ne is merj arra gondolni, hogy semmit. Tudnod kell valamit róla. Legalább annyit, hogy be kéne járnod az órákra ahol ennek a szónak a valódi tartalmát próbálják beléd öntögetni.
Arra a döntésre jutottam, hogy megosztom veletek néhány ember gondolatait a tudásról. Ezek most aktuálisak is mivel a vizsgaidőszak gyönyöreit élvezzük. Remélem ezek a kis gondolatok majd segítenek abban, hogy jobban teljesítsetek a kiírt vizsgákon.

Nem jó az, ha valakinek sok ideje van gondolkozásra és kevés esze.
/Szilágyi István/

Oszd meg a tudásod másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy.
/Tendzin Gjaco/

Nézd meg magadat. Honnan vagy? Nem csoda az, hogy vagy? Honnan vagy? És honnan van minden, amit nem emberkéz alkotott? A porszem? A felhő? A csillag? Az árnyék? A víz s minden minden? De legkivált te magad honnan vagy? Neked ez nem csoda?
/Gárdonyi Géza/

Ha a tudásod szívből fakad, bölcs vagy, de ha csak könyvekből gyűjtötted: legfeljebb műveltnek tarthatod magadat.
/Simon András/

Az emberiség legtöbbször nagyon keveset beszél arról, amit tud és nagyon sokat beszél arról amit nem tud.
/Rudolf Steiner/

Sikeres vizsgaidőszakot!  🙂

Heti útjelző mugli pennából


“Te mindig te maradsz… szerencsénkre. (Ezt most szögezzük le!) Kár volna elveszíteni egy ilyen fantasztikus embert, mint amilyen te vagy – és ez mindenkire vonatkozik, aki olvassa ezeket a sorokat. Hála az égnek, hogy nem múlnak el nyomtalanul a sebeink. Mi lenne velünk, ha minden egyes alkalommal, amikor elhatározzuk, hogy új életet kezdünk, magunk mögött hagynánk mindazt a tudást, tapasztalatot és bölcsességet, amelyek „szenvedés közben” tapadtak ránk? Hogyan edzhetné magát olimpikonná egy sportoló, ha nem emlékezne rá, hogy vérrel és verejtékkel küzdött meg azért, hogy ott állhat a dobogó legfelső fokán? Új életet kezdeni annyit jelent: tévedéseimért teljes felelősséget vállalva elhatározom, hogy igyekszem nem belesétálni ugyanabba a csávába még egyszer. Igyekszem nem ártani sem önmagamnak, sem másoknak. A sérüléseimnek és baklövéseimnek köszönhetem, hogy megtanultam, mi jó, és mi rossz nekem, és miként változtathatok az életemen ahhoz, hogy még csodálatosabbá tegyem.
Nem az a cél, hogy olyanok legyünk, mint Szenilla, a Némó nyomában hős nősténye, aki néhány perc csevegés után totál elfelejtette, hogy kivel is beszél, és miről is pontosan.* Elfeledni a hibáinkat és sérüléseinket annyit jelentene, mint elszaladni előlük. A cél az, hogy mindannak tudatában, ami velünk történt –  képesek legyünk nyitottak maradni a világra. Egy újszülött lelkesedésével és kíváncsiságával, és egy százéves nénike emlékeivel és tapasztalataival kell átvergődnünk magunkat a nehézségeken – és ha erre képesek vagyunk, a kihívások hirtelenjében lehetőségekké változnak, a vergődés pedig… életté. Amikor így beszélek, néha azt mondják nekem: „könnyű annak, aki buddhisták és hippik között nő fel, és kész kommuna-életet él a barátaival”. Pedig be kell vallanom, minden egyes nap küzdök, és minden egyes nap százszor hozom meg a döntést, hogy melyik utat választom: az önsajnálatét, vagy a boldogságét. Van, aki azt mondja: „És akkor boldogságot színlelve éled az életedet?” Erre pedig egy idézettel felelek, amire prózai módon a Tumblr** hírfolyamomon futottam bele. „Nem arról van szó, hogy erőltetném a vidámságot. Arról van szó, hogy nem hagyom nyerni a kétségbeesést.”
/Steiner Kristóf egyik Neszesszer!*** cikkéből származó részlet. /

Lehet, hogy ez egy kicsit szokatlan lesz hirtelen a Gondolatjelben, hiszen ennyire muglisan még nem irkáltunk ide, de azért remélem elnyeri mindenkinek a tetszését. Tudjátok, az újdonság varázsa az, ami oly színessé teszi a jelent. S bár a nyárnak vége, attól még mindenben meg tudjuk találni a pozitív sugarat (főleg ha van nálatok legalább egy szám az Edictumból!).
Élj. Olvass. Szeress.

* A Némó nyomában egy mugli film. – a szerk.
** Tumblr: mugli hírportál, képekkel és okosságokkal.
*** Neszesszer: egy mugli magazin a muglis kütyün.

Feltörekvő sport a kötélugrás

A kötélugrás egy egyre népszerűbb, amerikai eredetű mugli sport. Ezt szeretném most egy kicsit bemutatni nektek, hogy ti is tudjátok, mi lesz remélhetőleg az új nagy divat.

Az ugrókötelet kb. 40 évvel ezelőtt kezdték el a szív és a keringési szervrendszer megbetegedései ellen használni. Ezzel új fogalmat alkottak ennek a nagyon régi sportezköznek. Ennek a programnak a keretében találták ki azt a sportágat, amit ma kötélugrásnak (rope skipping) nevezünk.
A kötélugrás zenével összhangban végrehajtott látványos, akrobatikus elemekkel tűzdelt koreográfia. A mugli tudósok különböző vizsgálatokkal, tesztekkel kimutatták, hogy két perces folyamatos ugrókötelezés, élettani hatásait tekintve felér tíz perces folyamatos futással. Az ütemes mozgás (zenével történő összhang) viszont az idegrendszerre fejti ki jótékony hatását.
Kezdetekben Amerika-bajnokságokat rendeztek, de mára kötött versenyszabályokkal rendelkező sportág, amelynek világszövetsége (IRSF-FISAC), európai szövetsége (ERSO) is létezik, az országos szövetségek mellett. A versenyszámok:
Gyorsasági versenyszámok:
EGYÉNI számok
– 30 másodperc gyorsasági („helyben futás”)
– 30 másodperc duplázás
– Triplázás
– 180 másodperc gyorsasági
DUPLAKÖTELES számok
– 3 x 40 másodperc gyorsasági
– 2 x 60 másodperc gyorsasági
Szabadon választott versenyszámok:
– Egyéni
– Páros
– Formáció (három, vagy több ember gyakorlata)
– Duplaköteles egyéni (2+1 ember—-hajtók+ugráló)
– Duplaköteles páros (2+2 ember—-hajtók+ugrálók)

Úgyhogy ha egy kis mozgásra vágytok, szerezzetek egy kötelet, és rajta! Meglehetősen olcsó sport, de a hatása nem marad el. Hajrá!

Szent Iván és a babonák

 Gondolom már mindegyikőtök hallott a híres Szent Iván-éjről, aminek leírásakor még nekem is fel kell csapnom a helyesírási szótárat. De nem ez a legérdekesebb tulajdonsága ennek a napnak, hanem az, hogy amikor Iván napja van – június 24-én- van a nyári napforduló, vagyis ez az év legrövidebb éjszakája.

 Először is mi olyan különleges ebben az éjben, azon kívül, hogy rövid? Hát az, hogy a muglik megint ráragasztották a jelzőt: “varázslatos”.
Ebben az esetben viszont legenda is fűződik a naphoz, tehát kivételesen van köze a varázslatos szónak a varázsvilághoz.
Úgy tartotta a népi szokás Magyarországon is, hogy az emberek ezen az éjen tűzet gyújtottak, hogy segítsenek a Napnak legyőzni a sötétséget. És akkor jöttek persze a tűz körüli jóslatok-varázslatok.
A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is: aki abból eszik, nem betegszik meg. Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik. Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmulasztására vagy megelőzésére.
Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni.
A tűzrakást háromszor kellett átugrania mindenkinek, aki azt akarta, hogy Szent János illetve Szent Iván segítsége által a Szentháromságnál kegyelmet nyerjen. A tűz egyfajta védő erőt is jelentett az emberek (ugyebár nem csak muglik) számára, akik az ünnepek végén a ház falára akasztották a tűz körbetáncolása alkalmával viselt koszorút, hogy az megvédje őket a későbbi tűzkároktól, természeti csapásoktól és a gonosztól.
Mivel a tűzzel, a fénnyel kapcsolódott össze Szent Iván éjjele, ezért a varázslatoknál a gyertyaégetés állt a középpontban.
Úgy tartják, Szent Iván éjjelét megelőző nap virágzik a páfrány, amelynek virága csak nagyon rövid ideig él. Aki mégis tanúja lehet a kis virág életének, az megérti a növények és az állatok nyelvét, és megleli a föld alatt rejtőző kincseket. A muglik azt hiszik, a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetjük a varázstudásunkat, s általuk vagyunk képesek láthatatlanná válni. Nem is akkora baj, ha tévhitben élnek. Azt is gondolják, hogy halandó ember képtelen volt megszerezni ezt a virágot, mert a növény a virágzást megelőző pillanatban varázsport hintett szét maga körül, amely álomba ringatta a szerencsés megtalálót.
Napjainkban a szokásokat már nem gyakorolják, viszont tüzet gyújtani Magyarország bizonyos területein még szervezett ünnepélyek keretében is szoktak.
Ezek voltak a szokások, a kastélyban való ünneplésről nem hallottam semmit, viszont ezúton is figyelmeztetem a járőröző prefektusainkat, legyenek résen június 24-én! Én természetesen az ágyamban fogok pihenni este 7-től reggel 7-ig, és abszolút nem érdekel, mit művelnek majd a kalandos kedvű diákok Szent Iván-éjjelén. Még a prefektusok agyán is túljárhatnak, hiszen ebben a bűbájos napszakban állítólag még Cupido is többet figyeli a diákokat, és ez alól a gárda tagjai sem kivételek… Hogy melyik gárdára gondolok, azt döntsétek el ti Wink

Etan Patz – Az első tejesdoboz gyermek

 
Néhány hete az egyik nagyáruházban nézelődtem, amikor megakadt a szemem néhány ismerős arcon, akik az Alföldi tej dobozáról néztek vissza rám. A hat arcból hármat ismertem, egy közel állt hozzám. Furcsa volt látni őket, nézni a dátumot, hogy mikor tűntek el. Olyan messzinek tűntek a dátumok, volt olyan gyermek, aki 1999. elején tűnt el. Ezek a dobozok még a 2011-es kezdeményezésről maradtak meg, amikor az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvényre több száz liter tejesdoboz oldalára nyomtatták a gyermekek arcát. A sorok között sétálgatva eszembe jutott, hogy a hónapban lesz az eltűnt gyerekek világnapja. Szeretném nektek elmesélni az első tejesdobozra került gyermek, Etan Patz esetét. Az ügy különlegessége, hogy a nyomozás hivatalosan tizenkét éven át tartott, és 2001-ben zárták le, amikor a kisfiút halottá nyilvánították. 2010-ben, a kisfiú eltűnésének évfordulóján az aktát újra megnyitotta Cyrus Vance, Jr., Manhattan-járási bíró és azt ígérte, hogy az ügy végére járva kideríti mi történt a kisfiúval. 

A történet 1979. május 25-én kezdődik. Etan Patz elmúlt hat éves, és már hónapok óta kérlelte a szüleit, hogy engedjék el egyedül az iskolabusszal, hiszen már nagyfiúnak számít, és a többi iskolatársa is egyedül jár. Kellemetlennek, sőt, mai szóval élve cikinek tartotta, hogy őt még a szülei kísérik el. A szülők belátták, hogy a kisfiúnak igaza van, így aznap reggel egyedül engedték el, hiszen nagy baj nem történhet. Maga a buszmegálló két háztömbnyire van csupán, ha az ember a tűzlépcsőn áll, láthatja a buszra váró gyermekek arcát is. A környék biztonságos, csendes, tipikus külváros. Ez a lépés pedig az első ahhoz, hogy a gyermek elinduljon az önállósodás rögös útján.
Pénteki nap volt, Memorial Day előtti utolsó munkanap. Etan boldog volt, hogy egyedül mehet iskolába. Felvette Kék Kapitányos sapkáját, és anyja óvó tekintetének sugarában belevegyült az utca reggeli forgatagába. Az édesanya ösztönös aggódásán kívül nem érzett mást, nem sejtette, hogy a kisfiú nem száll fel az iskolabuszra, és azt sem sejtette, hogy soha többet nem tér már haza. Délután fél négyig várta a kisfiút, utána az iskolába telefonált, hogy megkérdezze, milyen különórát felejtett el, melyen a fiú részt vesz és ami miatt nem tért haza. A válasz nem volt megnyugtató, hiszen Etan aznap nem ment iskolába. Édesanyja, Julie körbetelefonálta a rokonokat, barátokat, iskolatársakat és ismerősöket is, azonban senki sem látta a kisfiút. Julie következő hívása a rendőrségre érkezett, estére pedig száznál is több rendőrkutyás nyomozó kereste a kisfiút. A kutatás több hétig zajlott és eredménytelenül zárult.
A szülők a következőt nyilatkozták az üggyel kapcsolatban: “Két lehetőség van számunkra. Elfogadjuk, hogy Etan-t egy idegen megölte vagy az, hogy egy nagyon elkeseredetten gyermekre vágyó anyuka lopta el. Az utóbbi legalább azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a kicsink jól van és mindent megadnak neki.” 1982-ig a család  ebben a hitben élt, ekkor azonban a nyomozás fordulatot vett. Letartóztattak egy hajléktalant, aki a Patz háztól nem messze, egy csatornába fészkelte be magát. A rendőrség figyelmét felhívták, hogy a hajléktalan, Jose Antonio Ramos gyerekeket csal be a csatornába és ellopkodja az iskolatáskáikat. A csatornát átkutatva rengeteg szőke kisfiú képét találták meg, de a férfi tagadta, hogy a kisfiú eltűnéséhez bármi köze lenne. Egy újabb fordulat volt az ügyben, hogy Ramos volt barátnője Etan bébiszittere volt.
Ezen a szálon indult el Stuart GraBois nyomozó is, azonban nem lelt több bizonyítékot. Mivel a szülők nem emeltek vádat ellene, így Ramost elengedték, ő pedig el is hagyta a város, és közel hat évig nem került szóba a neve. Ekkor ugyanis a nyomozó érdeklődött utána, hogy merre jár a férfi. Kiderült, hogy Pennsylvaniaiban tölti a börtönbüntetését. A vád gyermekmolesztálás volt. GraBois felhozatta Ramost New Yorkba és azonnal nekiszegezte a kérdést, hogy hányszor fajtalankodott a kisfiúval. A férfi bevallotta, hogy Etan eltűnésének napján valóban felvitt egy kisfiút az East Side-i lakására, és már akkor feltűnt neki, hogy a gyermek pont úgy néz ki, mint a hírekben említett gyermek. Azonban tagadta, hogy meggyilkolta a gyermeket, állítása szerint elengedte és a legközelebbi metróállomásra kísérte, hogy meglátogathassa a nagynénjét, aki a Washington Heights megállónál lakik. A nyomozó közölte vele, hogy nem lakik a gyermeknek ott nagynénje. A férfi megtagadta a további vallomástételt és ügyvédet kért. A nyomozó ismét elakadt, hiszen senki sem látta a férfit a gyerekkel, a férfi azonban nem szabadult, hiszen jelenleg is megkezdett börtönbüntetését tölt, ahonnan legkorábban idén novemberben szabadulhat. A nyomozó bizakodik benne, hogy a beépített börtöntársak, akik a mai napig az ügyön vannak, egy nap új információval, talán hírrel szolgálnak majd, hogy megtudták az igazságot. Azonban amíg se tetthely, se holttest, az ügy nem tekinthető lezártnak.
Az édesapa minden évben, fia eltűnésének évfordulóján egy plakátot küld be a börtönbe, melye a fia kép egy az eltűnt felirat szerepel, hátulján a kérdéssel: “Mit tettél a kisfiammal?”
“Még mindig vannak barátok, akik reménykednek benne, hogy Etan egy nap előkerül. Imádkoznak értünk és azért, hogy Etan hazatérjen, de mi tudjuk, ez nem történik meg soha. Nehéz normális életet élni egy lezáratlan tragédiával a lelkünkben. Jó lenne, ha az akta újrafelvétele végre pontot tenne az ügyre. A mi történetünk nem olyan, mint azok a TV-s bűnügyi drámák, melyeket egy óra alatt megoldanak. Mi 31 éve várunk. Gyakran megvádolnak minket azóta is, miért engedtük el a gyereket egyedül. Mit tehettünk volna? Érett, értelmes gyerek volt, nem tehettük meg vele, hogy nem engedjük.”
A család a történtek után nem hagyta el a lakást, a mai napig ott élnek. Hosszú ideig nem tudták elfogadni, hogy gyermekük nem tér haza többet, de kimondatlanul is él bennük a gondolat, hogy mi történik, ha egy nap mégis haza tud jönni? Nem vesztegethetik el a lehetőséget, hogy egyszer újra a karjaikba tudják a gyermeküket, aki harmincegy évvel ezelőtt boldogan veszett bele a reggeli forgatagba.
Ez az eset volt az első, mely ráébresztette a New Yorki szülőket, hogy a rossz szándékú emberek minden nap köztünk járnak és elég egy pillanat ahhoz, hogy a tragédia bekövetkezzen. Etan eltűnésének napja, május 25-e az Eltűnt Gyermekek Napja, ezen a napon különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre.

Mit bánunk meg a halálunk előtt?

Nemrégiben jelent meg egy mugli ápolónő, Bronnie Ware könyve, mely az alábbi érdekes címet viseli: „The top five regrets of the dying”, azaz az öt legfőbb ok, melyet megbánunk a halálunk előtt.
Az ausztrál ápolónő nem véletlenül választotta a témát: számos éven keresztül dolgozott olyan mugli betegek mellett, akik életük utolsó heteit töltötték a kórházban. Meghallgatta, lejegyezte a haldoklók utolsó gondolatait, különös tekintettel arra, mit bánnak meg haláluk előtt.
A könyv megjelenése után számos javasasszony nyilatkozott úgy, hogy úgy tűnik, a halál előtti megbánások tekintetében nincsen különbség muglik és varázslók között. Mindnyájan ugyanazt gondoljuk, ugyanúgy tekintünk végig az életünkön – és talán csak ekkor vesszük észre, hogy valamit másképpen kellett volna csinálnunk.
De mi is ez az öt legjellemzőbb megbánás?

1. Bárcsak lett volna bátorságom, hogy úgy éljem az életem, ahogyan én szeretném, és nem úgy, ahogyan mások elvárják tőlem!
Az ember gyakran nem mer belefogni álmai megvalósításába, és így az álom csak álom marad. Bronnie tapasztalatai szerint a betegek gyakran álmaiknak felét sem tudták beteljesíteni, mert nem volt elég bátorságuk hozzá.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan keményen!
Ez a mondat leginkább férfiak szájából hangzik el, akik a halálos ágyukon úgy érzik, több időt kellett volna a párjukkal és a gyermekeikkel tölteniük.
3. Bárcsak lett volna merszem ahhoz, hogy kimutassam az érzéseimet!
Gyakran fojtjuk vissza az érzéseinket, néha csupán jó szándékból, azért, hogy ne sértsünk meg másokat, vagy hogy megőrizzük a békét – de vajon sikerül így tényleg önmagunkat adnunk?
4. Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna a barátaimmal!
Ugye, nehéz összefutni a haverokkal? Tanulni kell, házit kell írni, le kell vinni sétálni a kutyát és meg kell látogatni a nagyit – aztán elrepülnek az évek, és azon veszed észre magad, hogy egy ragyogó baráti kapcsolat süllyedt a feledés homályába.
5. Bárcsak boldogabb lettem volna!
Úgy tűnik, sokan csupán a halálos ágyukon döbbennek rá arra, hogy a boldogság – választás. Nem szabad régi szokások rabjává válni, nem szabad félni a változástól, újra és újra meg kell találni a boldogságot az életünkben.

Pillants az életedre – te mit változtatnál meg?

Vigyázzunk a nyuszikra!

Több évtizedes hagyománya van annak, hogy húsvét közeledtével az emberek élő állatokat (leginkább nyulat, de akár kacsát, kiscsibét is) vásárolnak, hogy ezzel dobják fel az ünnepeket otthon, meglepjék, élményt nyújtsanak a család apraja-nagyjának.
Sokan csak “idényszerű házi kedvencként” viszik haza az állatokat, s a húsvéti ünnepek után már nem tartanak igényt rájuk.
Egy húsvéti nyuszi kedves és izgalmas meglepetés lehet a gyermekeknek, de a családok általában nem értenek a kisállatok tartásához, és ha nem informálódnak megfelelően az új kedvenc ellátásának mikéntjéről, azzal rosszat tesznek neki, s akár a halálát is okozhatják. Egy megvételkor apró nyuszi évek múltán egy több kilós nagy nyúllá cseperedik, a családok pedig gyakran nem számolnak sem ezzel, sem a tartáshoz szükséges anyagiakkal, amikor hazaállítanak a kis jövevénnyel.
Egy anyjától korán elválasztott nyuszit, pár napos kiscsibét, kiskacsát tekintve még veszélyesebb a dolog, hiszen azok még kevésbé ellenállóak a nem megfelelő körülményekkel szemben!
A megunt húsvéti állatokat az állatkertek nem feltétlenül fogadják be, és mivel az ünnepek elteltével csökken a kereslet rájuk, így igen nehéz elpasszolni őket. Ilyenkor az állatokat gyakran menhelyekre adják, vagy szélnek eresztik egy-egy erdőben vagy parkban, ami szintén nem az ideális megoldás számukra, hiszen nem tudják megvédeni magukat az arra rohangáló ragadozó állatokkal, vagy sétáltatott kutyákkal szemben, egy település parkjából pedig úttestre szaladhatnak, az autók elé.
Az Állatvédőrség szerint évente 200-250 nyúl végzi szerencsétlen módon az utcán, esetleg pusztul el a gondoskodás hiánya miatt.

Ha nyuszis élményt szeretnénk, a városokban itt-ott fel szoktak állítani nyúlsimogatót. Ha pedig mindenképpen otthonunkban szeretnénk tudni egy ilyen kicsi és aranyos állatot, lehetőségünk van kölcsönözni egyet az ünnepekre. Ha komolyan gondolkodunk a nyuszi hosszú távú megtartásán, akkor pedig előre nézzünk utána, mit kell vállalnunk az állat nevelése során, tudunk-e az igényeit kielégítően felszerelt, hangzavar-, stresszmentes környezetet biztosítani, biztonságban lesz-e nálunk, és tudunk-e megfelelően törődni vele, szeretni őt.

Ne csak azt állítsuk, hogy állatbarátok vagyunk, viselkedjünk is úgy!